XIV. Leó pápa: Péter és Pál jelképei lettek a különbözőségnek, amelyet a Szentlélek egységbe forraszt

Péter és Pál apostol nem lehetett volna különbözőbb egymástól, de így is az egyház egységét építették – mondta XIV. Leó pápa a két szent ünnepnapján hétfőn, amikor 35 metropolita érseknek adta át a szolgálatukat jelképező palliumot.
A Szent Péternek és Szent Pálnak szentelt nap piros betűs ünnepnek számít Rómában. A városban őrzik mind a két egyházalapító apostol sírját.
XIV. Leó a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén kijelentette, hogy Péter és Pál „mások voltak származásukat, képzésüket, természetüket tekintve, nemcsak korábban, hanem megszólításuk után is, és egyedüli Uruk sem tette őket ugyanolyanná”.
Péter és Pál azonban az apostolok közösségében nem volt egymás ellensége, ellenkezőleg, jelképei lettek a különbözőségnek, amelyet az egységes Szentlélek egységbe forraszt
– hangoztatta az egyházfő a misét követően a Szent Péter téren mondott beszédében is, az egység építőinek nevezve a két szentet.
XIV. Leó megjegyezte, Péter apostol kulcsai is a zárak feloldását, a tolózárak mozgását, az ajtószárnyak szabad mozgását szolgálják „a terek egybenyitásáért, hogy a több elszigetelt szoba egyetlen befogadó otthonná váljon”.
Az egyházfő kijelentései utalásként is szóltak a Marcel Lefebvre érsek alapította Szent X. Pius Társaságnak, amely bejelentette, hogy július elsején négy új püspököt szentelnek fel szentszéki engedély nélkül, ami nagy valószínűséggel kiközösítéshez vezet majd.
XIV. Leó az ünnepi misén 35, az utóbbi évben kinevezett metropolita érseknek adta át az úgynevezett palliumot, a fehér gyapjúból készült liturgikus övet, amely a pápa és az érsekek közötti egységet, valamint az érsekek pásztori hatalmát jelképezi.
Az ünnepnapra esett a Szent Péter-fillérek, vagyis a hívek részről felajánlott adomány napja.
XIV. Leó köszönetet mondott az egyház támogatásáért. A legutolsó, 2024-es adatok szerint az egész világból érkezett Péter-fillérek összege elérte az 58 millió eurót (20,6 millárd forint).
Vezetőkép: XIV. Leó pápa misét celebrál az újonnan kinevezett metropolita érsekek palliumainak átadása alkalmából a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2026. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok főünnepén. A pallium fekete kereszttel díszített fehér gyapjúszövetcsík, amely a nyakat gallérként veszi körül hát közepéig leérő két szárral, a metropolitai hatalom jelvénye és a Szentszékkel fennálló közösség jele. Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino





