Megtörtént az első 12 év alatti eutanázia Hollandiában

Először alkalmaztak eutanáziát Hollandiában egy súlyosan beteg, 12 év alatti gyermeken azután, hogy azt egy törvénymódosítás két éve lehetővé tette az országban.
Az esetről Sophie Hermans holland egészségügyi miniszter számolt be a holland parlamentnek szóló levelében. Azt írta, hogy a gyermek tavaly meghalt, de az írásból nem derült ki az életkora, halálának dátuma vagy a betegség maga, ami miatt eutanáziára került sor.
Hollandiában 2024-ben módosították a törvényeket úgy, hogy az eutanáziát kiterjesztették a 12 év alatti gyermekekre is, lehetővé téve számukra azt, hogy „méltósággal haljanak meg”, ha nincs mód a rendkívül súlyos fájdalom vagy szenvedés enyhítésére. Korábban az eljárás csak újszülöttek és 12 év feletti gyermekek számára volt megengedett. A 18 év alatti betegeknek szülőjük vagy gyámjuk beleegyezésére van szükségük.
Ahhoz, hogy az orvos elvégezhesse az eljárást, meg kell győznie a hatóságokat arról, hogy az eutanáziának nincs alternatívája.
Hermans az eset kapcsán úgy fogalmazott, hogy a felülvizsgálati bizottság megvizsgálta az esetet, és beszélt az érintett orvossal. A bizottság ítéletét továbbították az Ügyészségnek (OM), amely végső soron meg állapítja, hogy az orvos a törvényeknek megfelelően járt-e el. A felülvizsgálati bizottság ajánlását hamarosan nyilvánosságra hozzák.
Apró történelmi kitekintés: a holokauszt után a csecsemőgyilkosságot olyan égbekiáltó emberi jogi bűnként kezelték, hogy több német orvost felakasztottak fogyatékkal élő csecsemők megöléséért. Ott hivatalos indokként a csecsemőgyilkosságok indokaként az szerepelt, hogy együttérzésből történt, és a csecsemők, szüleik és a Birodalom javát szolgálták.
Hollandiában most „az eutanázia csak olyan betegeknél engedélyezett, akiknek elviselhetetlen szenvedése, a javulás kilátástalan, orvosi értelemben” – áll a kormányzati iránymutatásban.
„Az élet megszakítása csak akkor megengedett, ha a gyermek halálos beteg, elviselhetetlenül szenved, és nincs kilátás a javulásra.”
Ugyanakkor nagyon elgondolkodtató, hogy Hollandiában már számos kamasz lett eutanázia áldozata, köztük olyanok is, akik mentális betegségben szenvedtek. De nem csupán ott, Belgiumban is több gyermeket altattak el így az elmúlt években, köztük egy 9 és egy 11 éves gyermeket, valamint egy 17 és 16 éves agydaganatos lányt, utóbbit az orvosok 36 órás kómába helyezték, hogy a szerveit adományozás előtt megvizsgálhassák.
Kanadában ugyan továbbra is illegális a kiskorúak eutanáziája, de az egészségügyi intézményrendszer és bizonyos befolyásos politika erők azon vannak, hogy ez megváltozzon.
Ha tehát az eutanáziához szükséges halálos szereket legalizálják egy országban, nem sok idő kell hozzá, hogy a gyerekek és a csecsemők is „jogosultságot szerezzenek” az „egészségügyi ellátáshoz”.
Vezetőkép forrása: magnific.com





