Robbanás történt a MOL tiszaújvárosi üzemében – Egy halott, több súlyos sérült

Robbanás történt péntek reggel a MOL Petrolkémia Zrt. tiszaújvárosi telephelyén. A balesetben egy ember életét vesztette, több munkás pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
Az előzetes információk szerint a robbanás egy pirogáz benzin vezetéknél következett be a gyár területén. A MOL megerősítette az eseményt, és közölte, hogy a helyszínen azonnal megkezdődtek a mentési és helyreállítási munkálatok.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelem szerint a lakosságot nem fenyegeti veszély, nincs szükség kitelepítésre vagy más védelmi intézkedésre. A hatóságok és a tűzoltók a helyszínen dolgoznak a helyzet teljes körű felszámolásán.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Facebook-oldalán számolt be először a tragédiáról, kiemelve, hogy Kapitány István energetikáért felelős miniszter és Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója is úton van a helyszínre.
A MOL Petrolkémia Zrt. (korábbi nevén TVK) Magyarország egyik legfontosabb petrolkémiai üzemeként működik Tiszaújvárosban, és jelentős szerepet játszik a hazai vegyiparban.
A baleset körülményeit a hatóságok vizsgálják. A cég egyelőre nem adott ki további részleteket a robbanás pontos okáról.
A közösségi médiában az alábbi fotókat tették közzé:
Vezetőkép: Facebook





