Nem olvashatta fel életpárti versét az amerikai diáklány

Jézus gúnyolása, LMBTQ-jogok támogatása igen, de az életpárti vers nem ment át abban az amerikai iskolában, ahol kreatív feladatként olyan, világot megosztó témáról kellett írni a diákoknak, ami szenvedélyesen érdekli őket.
A Lifenews.com beszámolója szerint nem engedték, hogy felolvassa versét egy 13 éves, hetedikes diáklány Colorado egyik állami iskolájában – egyenesen megtiltottak neki, hogy az órán a többi diákkal együtt bemutassa, amit a kreatív feladatra készített. Családja szerint annak ellenére akadályozták meg az előadást, hogy a pedagógus elismerte, hogy a játék minden követelményének megfelelt.
A szóban forgó feladatban a diákoknak slam poetry-t kellett írniuk egy őket szenvedélyesen érdeklő világkonfliktusról, amit aztán elő is kellett adni.
A 13 éves diáklány az abortusz témáját választotta, és bibliai versekre, Dr. Seuss irodalmára és a Roe kontra Wade ügy óta az abortuszokkal kapcsolatos statisztikákra hivatkozott versében. Az iskola szerint ugyan az elkészült mű minden kritériumnak megfelelt, de nem olvashatta fel hangosan, mert „sértő”, „politikailag terhelt”, és más diákokat „veszélyeztethetett” volna – mondta a család.
Az érintett diák és édesanyja később a közösségi médiában adott interjúban számolt be az incidensről: eszerint
más témájú versek szerepelhettek az órán, például a második alkotmánykiegészítés bírálása, Jézus kigúnyolása és az LMBTQ-jogok támogatása.
A család arról is beszámolt, hogy a tanár először megpróbálta a hetedikes diákot kivinni az óráról a versesbemutatók alatt, de miután a többi diák ellenállt, hagyta, hogy bent maradjon.
Az életpárti szemlélet azért is nagyon fontos része a család életének, mert a lány nagymamája 14 évesen esett teherbe, és ő akkor az életet választotta, ma pedig gyönyörű családja van.
„Van remény a nehéz helyzetekben. Van cél a fájdalomban. Jó dolgok születnek a látszólag sivár helyzetekből. A családom a bizonyíték erre” – mondta az interjúban a kislány anyukája.
A beszélgetés szerdai megjelenése óta vírusként terjed a közösségi médiában, és sok felhasználó bírálta az iskola életpárti kifejezésmóddal szembeni diszkriminációját, főleg hogy egyéb vitatott témákat engedélyeztek.
A vers végül elhangzott az interjúban:
BREAKING: A Denver, Colorado public school teacher refused to let a student read her pro-life poem in class along with other students.
Watch her pro-life poem….
And here’s the rest of the story…
A 13-year-old seventh grader at Drake Middle School in Colorado’s Jefferson… pic.twitter.com/Y2Gy3er2FM
— LifeNews.com (@LifeNewsHQ) May 20, 2026
Vezetőkép: Képkivágás






