Imádkoznak a végzősökért

Különleges hagyománnyal búcsúzik érettségiző diákjaitól a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont.


Hirdetés

Több mint százezer diák kezdi meg az érettségit május 4-én. A budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban különleges hagyománnyal búcsúznak a diákok és a pedagógusok a végzősöktől: az iskola közössége kilenc egymást követő reggelen együtt imádkozik értük – közölte az intézmény kedden a szerkesztőségünkkel.

„A Patronában a ballagást megelőző időszak fontos része a kilencedmise: kilenc egymást követő reggelen az egész iskola együtt imádkozik a végzősökért. Ilyenkor a tizenkettedikesek olyan atyákat hívnak meg, akik valamilyen módon jelen voltak gimnáziumi éveikben, az alsóbb évfolyamok pedig énekekkel, olvasmányokkal és könyörgésekkel kapcsolódnak be a misékbe”

– mondta Csermely M. Irén nővér, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont kollégiumának igazgatója.

Május 4-én országszerte várhatóan több mint százezer diák kezdi meg az érettségi vizsgákat. A Patronában idén is két gimnáziumi osztály ballag, egy végzős a Boldog Gerhardinger Terézia-díjat is megkapja majd. A Boldogasszony Iskolanővérek ezzel a díjjal ismerik el azokat a diákokat, akik az iskolanővérek intézményeiben töltött években emberségükről, keresztény értékeikről tettek tanúságot.

A kilencedmiséken nemcsak a Patrona közössége, de a leendő érettségizők is elbúcsúznak: a szentáldozás után a végzős évfolyam közösen mond el egy imádságot, amely hosszú ideje része ennek a hagyománynak.


Hirdetés

„Mindez segít abban, hogy a végzősök az érettségi és a ballagás időszakában is érezzék: az iskola közössége figyelemmel és imádsággal segíti őket”

– emelte ki Csermely M. Irén nővér.

Vezetőkép: Különleges hagyománnyal búcsúzik az érettségizőktől a Patrona. Forrás: Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont

'Fel a tetejéhez' gomb