Izrael további libanoni települések kiürítésére szólított fel

Az izraeli hadsereg vasárnap a megszállva tartott dél-libanoni ütköző övezeten kívül lévő hét település kiürítésére szólított fel.
Az X-en közzé tett bejegyzés szerint a libanoni Hezbollah síita szervezet megsérti a tűzszünetet, így Izrael fel fog lépni ellene. A hadsereg felszólította a Litáni-folyótól északra található érintett hét település lakóit, hogy északi, illetve nyugati irányban meneküljenek.
„Számunkra az Izrael biztonsága, katonáink és közösségeink biztonsága a legfontosabb” – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a kabinet ülését követően Jeruzsálemben. „Hangsúlyosan az Egyesült Államokkal és nem mellékesen Libanonnal megállapodott szabályok alapján cselekszünk” – hangoztatta a kormányfő.
Az Irán támogatását élvező Hezbollah közölte, hogy nem fog felhagyni a Libanon területén lévő izraeli csapatok, valamint az észak-izraeli települések elleni támadásokkal, amíg Izrael nem hagy fel a tűzszünet megsértésével.
A szervezet hangsúlyozta, hogy nem fognak várni „a hatástalannak bizonyuló” diplomáciára, vagy „az ország védelmében kudarcot valló” libanoni hatóságokra.
Vasárnap az izraeli hadsereg arról számolt be, hogy sikerült három drónt elfogni, mielőtt behatoltak volna a zsidó állam területére. Korábban pedig a Hezbollah közölte, hogy Libanon területén lévő izraeli katonákra és a segítségükre érkező egységekre támadtak.
A Hezbollah nem sokkal az iráni háború február végi kitörése után, március 2-án rakétatámadást indított Izrael ellen, belesodorva Libanont a konfliktusba. Ezt követően az izraeli erők 5-10 kilométer mélyen behatoltak Libanonba. A zsidó állam ezt azzal indokolta, hogy a területen az észak-izraeli települések védelmében kénytelen ütközőzónát kialakítani, Bejrút viszont a lépést megszállásnak tekinti.
Március 2-től több mint 2500 ember vesztette életét Libanonban izraeli támadásokban a bejrúti egészségügyi minisztérium szerint.
Forrás: MTI. Vezetőkép: X.






