Leó pápa a békéért tartott imavirrasztáson: hagyjanak fel a fegyverek és a halál tervezésével
XIV. Leó pápa vezette a világ békéjéért április 11-én este tartott imavirrasztást a Szent Péter-bazilikában. Arra kérte a nemzetek vezetőit, hogy álljanak meg és üljenek a párbeszéd és a közvetítés asztalához, „ne ahhoz az asztalhoz, ahol az újrafegyverkezést tervezik és a halált hozó lépésekről döntenek!”. Továbbá hangsúlyozta, hogy az Egyház mindig is a békére intéz felhívást, „még akkor is, ha a háború logikájának elutasítása félreértéshez és megvetéshez vezethet”. – írja a Vatican News.
Az imavirrasztás, amelyet Leó pápa húsvétvasárnapi Urbi et Orbi, Róma városához és a világhoz intézett beszédében hirdetett meg, szombat este 6 órakor kezdődött a Szent Péter-bazilikában. Mindenkit – személyesen és otthonról is – szeretettel vártak a közös imára. Közel tízezer hívő gyűlt össze a bazilikában és a Szent Péter téren. A világ minden részéről csatlakoztak emberek a Szentatyához, hogy személyesen és otthonaikból is együtt imádkozzák a rózsafüzér dicsőséges titkait, különböző egyházatyák, köztük Hippói Szent Ágoston, Aranyszájú Szent János és Milánói Szent Ambrus elmélkedéseivel. A rózsafüzér imádsága során a különböző kontinensekről érkező hívek gyertyákat gyújtottak az assisi Békelámpás lángjából, amely örökké ég Assisi Szent Ferenc sírjánál.
XIV. Leó pápa a rózsafűzért követően megosztotta gondolatait és imáját a békéért tartott imavirrasztáson:
Kedves testvéreim!
Imádságotok annak a hitnek a kifejeződése, amely Jézus szava szerint hegyeket mozgat meg (vö. Mt 17,20). Köszönöm, hogy elfogadtátok ezt a meghívást, s egybegyűltetek itt, Szent Péter sírjánál s a világ számos egyéb helyén, hogy a békéért imádkozzatok. A háború megoszt, a remény egyesít. A hatalmaskodás eltipor, a szeretet felemel. A bálványimádás vakká tesz, az élő Isten megvilágosít. Elég egy piciny hit, egy morzsányi hit, kedveseim, hogy együtt, mint emberiség és emberséggel nézzünk szembe a történelem ezen drámai órájával. Az imádság nem menedék, hogy kibújjunk a felelősségünk alól, nem érzéstelenítő, hogy elkerüljük a megannyi igazságtalanság által kiváltott fájdalmat. A halálra adott leginkább ingyenes, legegyetemesebb és legfelforgatóbb válasz: olyan nép vagyunk, amely már most feltámad! Mindannyiunkban, minden emberi lényben ott a belső Mester, aki a békére tanít, a találkozásra buzdít, a imádságra ösztönöz. Emeljük hát fel a tekintetünket! Keljünk fel a romok közül! Semmi sem tud bezárni minket egy előre megírt végzetbe, még ezen a világon sem, ahol úgy tűnik, soha nem elég a sír, hisz folyton újra keresztre feszítenek, jogtalanul és kegyetlenül, hogy megsemmisítsék az életet.
Szent II. János Pál a béke fáradhatatlan tanúja volt. Megrendülten mondta az iraki krízis kapcsán, 2003-ban: „Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely megélte a II. világháborút és túlélte azt. Az a kötelességem, hogy elmondjam minden fiatalnak , a nálam fiataloknak, akik nem élték át ezt a tapasztalatot: ‘Soha többé háborút!’, ahogyan VI. Pál az Egyesült Nemzeteknél tett első látogatásakor mondta. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk! Jól tudjuk, hogy nem lehet minden áron fenntartani a békét. De azt is tudjuk, milyen nagy a felelősség“ (Úrangyala, 2003. március 16.). Ma este elfogadom felhívását, amely olyannyira aktuális.
Az imádság cselekvésre tanít. A véges emberi lehetőségek Isten végtelen lehetőségeivel kapcsolódnak össze az imádságban. Gondolatok, szavak és tettek összetörik a rossz démoni láncát és az Isten országának szolgálatába állnak: ebben az országban nincsen kard, sem drón, sem bosszú, sem a rossz banalizálása, sem igazságtalan haszon, csakis méltóság, megértés, megbocsátás. Itt van a körülöttünk mind előreláthatatlanabbá és agresszívabbá váló mindenhatóság delíriumának a gátja. Az emberi család egyensúlyait súlyosan aláásták. Még a szent Istennek, az élet Istenének a nevét is belevonják a halál beszédeibe. Szertefoszlik az egyetlen mennyei Atya fiainak és leányainak világa, mint egy éjjeli rémálomban, a valóság ellenségekkel telik meg. Mindenhol fenyegetést veszünk észre, nem pedig a meghallgatásra és a találkozásra szóló meghívást. Testvéreim, aki imádkozik, az tudatában van a saját korlátjainak, nem öl és nem fenyegetet halállal. Ezzel szemben a halál szolgálatába állt az, aki hátat fordított az élő Istennek, hogy néma bálvánnyá tegye önmagát és a saját hatalmát (vö. Zsolt 115,4–8), akiért fel kell áldozni minden értéket, s aki elvárhatja, hogy az egész világ térdet hajtson előtte.
Elég önmagunk és a pénz bálványimádásából! Elég az erő fitogtatásából! Elég a háborúból! Az valódi erő az élet szolgálatában mutatkozik meg. Szent XXIII. János evangéliumi egyszerűséggel írta: a béke „előnyeit mindenki élvezi: tudniillik az egyes emberek, a családi közösségek, a népek, végül az egész emberiség“. XII. Piusz tömör szavait idézve hozzátette: „A békével semmi sem veszett el. A háborúval minden elveszhet“ (Pacem in terris, 116).
Egyesítsük tehát sok millió, milliárd férfi és nő, idős és fiatal morális és lelki energiát, akik ma hisznek a békében, akik ma a békét választják, akik gyógyítják a sebeket és helyreállítják a háború őrültsége által hátrahagyott károkat. Számos levelet kapok konfliktuszónában élő gyermekektől: ezeket olvasva az ártatlanság igazságával értjük meg mindazon tettek rettenetét és embertelenségét, amelyekkel egyes felnőttek büszkén dicsekednek. Halljuk meg a gyermekek hangját!
Kedves testvéreim, kétségkívül elidegeníthetetlen felelőssége van a nemzetek vezetőinek. Hozzájuk kiáltunk: álljatok meg! Eljött a béke ideje! A párbeszéd és a mediáció asztalaihoz üljetek le, ne pedig olyan asztalokhoz, ahol az újrafegyverkezést tervezik és jóváhagyják a halált hozó tetteket! Ám nem kevésbé jelentős felelősségünk van nekünk mindannyiunknak, a különböző országokban élő férfiaknak és nőknek is: hatalmas sokaság vagyunk, amelynek nem csak szavakkal, de tettekkel is vissza kell utasítania a háborút. Arra kötelez az imádság, hogy térítsük meg mindazt, ami még mindig erőszakos a szívünkben és elménkben: térjünk meg a béke Országára, amely nap nap után épül fel, a barátság és a találkozás kultúrája révén ragadva ki a talajt a vita és a megadás alól. Kezdjünk újra hinni a szeretetben, a mértékletességben, a jó politikában! Alakuljunk és első személyben vonódjunk be, mindannyian saját hivatásunknak megfelelő módon! Mindenkinek megvan a maga helye a béke mozaikjában!
A rózsafüzér, akárcsak a többi ősi imaforma, a maga szabályos, ismétlődésre épülő ritmusával egyesített minket: így nyitunk teret a béke előtt, szó szó után, gesztus gesztus után, ahogyan a követ is csepp vájja ki csepp után, ahogyan a szövő szövése is mozdulat után mozdulattal halad előre. Az élet hosszú idői az Isten türelmének a jelei. Szükségünk van arra, hogy ne engedjük elsodorni magunkat egy olyan világ felgyorsulása által, amely már nem is tudja, mit kerget. Így visszatérhetünk az élet ritmusának, a teremtés harmóniájának szolgálatához, sebeinek gyógyításához. Ahogyan Ferenc pápa tanította nekünk, „szükségünk van a béke kézműveseire, akik találékonysággal és merészséggel készek elindítani a gyógyulás és a megújult találkozások folyamatait“ (Fratelli tutti, 225). „Van tehát a békének ‘építészete’, amelyben a társadalom különböző intézményei vesznek részt, mindegyik a saját kompetenciájának megfelelően, de van ‘kézművessége’ is, amely mindannyiunk feladata“ (uo., 231).
Kedves testvéreim, térjünk haza a szüntelen imádság elköteleződésével, nem belefáradva, a szív mélységes megtérésével. Az egyház egy nagy nép, amely a kiengesztelődés és a béke szolgálatában áll, habozás nélkül halad előre még akkor is, amikor a háború logikájának visszautasítása akár még meg nem értést vagy megvetést válthat is ki vele szemben. A béke evangéliumát hirdeti és arra tanít, hogy inkább Istennek engedelmeskedjünk, semmint embereknek, különösen amikor más emberi lények végtelen méltóságáról van szó, amelyet a nemzetközi jog folyamatos megsértése kockára tesz. „A világon mindenhol arra vágynak, hogy „minden közösség a »béke otthona« legyen, ahol a párbeszéd révén az emberek megtanulják megelőzni az ellenségeskedést, ahol igazságosan élnek, és a megbocsátást gyakorolják Ma különösen is szükséges megmutatni – figyelmes és termékeny lelkipásztori kreativitás révén –, hogy a béke nem utópia“ (Üzenet a béke 59. világnapjára, 2026. január 1.).
Testvéreim minden nyelvből, népből és nemzetből: legyünk egyetlen család, amely sír, amely remél és amely felkel. „Soha többé háborút, hazatérés nélküli vállalkozást, soha többé háborút, a gyász és az erőszak spirálját“ (Szt. II. János Pál, Ima a békéért, 1991. február 2.).
Kedveseim, béke legyen mindannyiótokkal! Ez a feltámadott Krisztus békéje, a kereszten szeretetből hozott áldozat gyümölcse. Ezért hozzá fordulunk imádságunkkal:
Úr Jézus,
te fegyverek és erőszak nélkül győzted le a halált:
a béke erejével oszlattad szét hatalmát.
Add meg nekünk a te békédet,
ahogyan a bizonytalan asszonyoknak Húsvét reggelén,
ahogyan az elrejtőzött és rémült tanítványoknak.
Küldd el Lelkedet,
az életadó leheletet, amely kiengesztel,
amely testvérré teszi az ellenfeleket és ellenségeket.
Ösztökélj minket Mária, a te anyád bizalmára,
aki megtört szívvel állt a kereszt alatt,
szilárdan a hitben, hogy fel fogsz támadni.
Érjen véget a háború őrültsége
s gyógyítsa, művelje meg a Földet az,
aki még mindig képes nemzeni, tisztelni és szeretni az életet.
Hallgass meg minket, az élet Ura!
(Török Csaba atya fordítása)
Forrás: Vatican News. Vezetőkép: Vatican News.
