Földi László: A tiszásoknak nem erősségük a földrajz (VIDEÓ)


Hirdetés

„Mint 16 éve itt élő és itt dolgozó politikus szeretném felhívni a figyelmet néhány hiányosságra, például arra, hogy Albertirsa nem a választókerületünk része, mint ahogyan Magyar Péter állította” – mondta Földi László a Cegléd központú választókörzet országgyűlési képviselője a közösségi oldalára feltöltött videójában; Magyar Péter ceglédi kampányrendezvényén elhangzottakra reagált.

Földi László, aki a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójának tagja, s a vasárnapi választáson is jelölt, tiszás kihívójáról is beszélt, aki „azt állítja magáról, hogy kiválóan ismeri a választókerületet, mégis sikerült egyik legfontosabb feladatául kijelölni a Budapest-Lajosmizse vasútvonal rendbetételét, amelynél vannak fontosabb választókerületünkön belüli feladatok” – mondta.

„Látom már, hogy a kihívóknak nem erősségük a földrajz” – jegyezte meg a kereszténydemokrata politikus.

„Ha a gyűlölet nem vakítaná el az ellenfeleimet, akkor azt is tudnák, hogy a mi földünk nemcsak egy üres brand, hanem pontosan arról szól, hogy én önökkel együtt hétköznapi életet élek” – szólt a választópolgárokhoz.

„Örülünk, hogy itt járt Cegléden Magyar Péter, de ahhoz, hogy sületlenségeket beszéljen, fölösleges elhagynia Budapestet, ezt otthon is meg tudná tenni” – mondta végezetül.

Vezetőkép: Földi László, országgyűlési képviselő. Fotó: MTI/Illyés Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb