Letartóztatták a pardubicei gyújtogatás harmadik lengyel gyanúsítottját


Hirdetés

Újabb, immár a harmadik lengyel állampolgárt tartóztatták le Lengyelországban a csehországi Pardubicében működő LPP Holding hadiipari cégnél márciusban történt gyújtogatás ügyében – közölte Jacek Dobrzynski, a lengyel titkosszolgálati miniszter szóvivője szerdán az X-en.

A 23 éves lengyel férfit a nyugat-lengyelországi Zielona Góra városában vette őrizetbe a lengyel nemzetbiztonsági ügynökség (ABW), majd pedig az ügyészség a pardubicei gyújtogatás elősegítésével gyanúsította meg őt

– olvasható a bejegyzésben.

A varsói kerületi bíróság döntése alapján a gyanúsítottat három hónapos előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyben folytatódik a nyomozás – írta Dobrzynski.

Lengyelországban az ügyben múlt csütörtökön már letartóztattak egy 23 éves nőt és egy 22 éves férfit.

Csehországban öt, Szlovákiában és Bulgáriában pedig egy-egy gyanúsított van előzetes letartóztatásban keddi adatok szerint.

A gyújtogatás elkövetőjeként egy palesztinbarát, Izrael-ellenes csoport, a The Earthquake Faction jelentkezett.

Közlésük szerint tettük összefügg Izrael gázai övezeti hadműveleteivel, és az állítólag Izrael számára gyártott fegyvereket akarták megsemmisíteni. A baloldali csoport nyilatkozatában azt vélelmezte, hogy a megtámadott holding együttműködik az izraeli Elbit Systems céggel. Az LPP Holding két évvel ezelőtt ugyan fontolóra vett egy ilyen együttműködést, most azonban cáfolta, hogy ez megvalósult volna.

Vezetőkép: Az LPP Holding cseh hadiipari vállalat kiégett rakatárépülete előtt tűzoltók és rendőrök a csehországi Pardubicében egy éjszakai tűz után, 2026. március 20-án. Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb