Menczer Tamás: Energia kell! Bárhonnan


Hirdetés

A Magyarországot ellátó energetikai infrastruktúrát védeni kell – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.

Menczer Tamás bejegyzése szerint sem a németek, sem más nem gondolta, hogy az ukránok képesek és hajlandóak felrobbantani az Északi Áramlat gázvezetéket. Egészen addig, amíg meg nem tették.

A kommunikációs igazgató kiemelte: a Magyarországot ellátó energetikai infrastruktúrát védeni kell. Magyarországon ezt a Magyar Honvédség teszi, külföldön értelemszerűen a helyiek, például a szerbek.


Hirdetés

„Köszönet nekik, amiért a terrortámadást megakadályozták!” – írta.

Orbán Viktor az olaj után a gázinfrastruktúra katonai védelmét is elrendelte, és hétfőn reggel a szerb-magyar határ mellett, Kiskundorozsmánál tartott terepszemlét – jelezte.

A Török Áramlaton érkező orosz gáz nem pótolható, ha nem érkezik meg, a magyar családok és a gazdaság energia nélkül marad. Ezt nem engedhetjük

– hangoztatta Menczer Tamás.


Hirdetés

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kifejtette: sajnos egész Európa rendkívül súlyos energiaválság felé halad, a következő napok és hetek sorsdöntőek lesznek. A magyar álláspont szerint ebben a helyzetben abba kell hagyni az orosz energia szankcionálását, fel kell függeszteni az összes szankciót.

„Energia kell! Bárhonnan” – fogalmazott.

A fenyegetések, az olajblokád és a szabotázsakció ellenére is meg tudjuk és meg is fogjuk védeni Magyarország energiabiztonságát, így a védett árat és a rezsicsökkentést is – erősítette meg.

Magyarország az első. Nem Ukrajna

– írta bejegyzésében Menczer Tamás.

Vezetőkép: Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a kormánypártok országjáró fórumának fonyódi állomásán 2024. május 22-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb