António Costa: Csak diplomáciai megoldással lehet rendezni a kiváltó okokat

A közel-keleti háború kezdete után öt héttel egyértelmű, hogy csak diplomáciai megoldással lehet rendezni a kiváltó okokat – jelentette ki az Európai Tanács elnöke a közösségi oldalán hétfőn.
António Costa az X-en azt írta: a polgári infrastruktúra, különösen az energiatermelő létesítmények célba vétele jogtalan és elfogadhatatlan. Mindez – mint kiemelte – vonatkozik Oroszország ukrajnai háborújára, és minden más konfliktusra. Az iráni polgári lakosság a teheráni rezsim fő áldozata, akárcsak a katonai fellépés kiszélesedésének – emelte ki.
„Ahogyan azt a közelmúltban Maszúd Peszeskján iráni elnökkel folytatott telefonbeszélgetésemben hangsúlyoztam: az Európai Unió arra kéri Teheránt, hogy azonnal vessen véget a régió országai elleni támadásainak, és tegye lehetővé a hajózás szabadságának helyreállítását a Hormuzi-szoroson keresztül”
– fogalmazott.
Az eszkaláció nem eredményez tűzszünetet és békét, csak a tárgyalások, nevezetesen a regionális partnerek által vezetett folyamatos erőfeszítések – tette hozzá üzenetében az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke.
Vezetőkép: António Costa, az Európai Tanács elnöke felszólal a Franciaország és Szaúd-Arábia által kezdeményezett közel-keleti csúcstalálkozón, az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakán a világszervezet New York-i székházában 2025. szeptember 22-én. Fotó: MTI/EPA/Lev Radin






