Soltész Miklós: A gyermekek lelki fejlődésében kiemelt szerep jut az egyházak nyújtotta értékrendnek

A kormány családtámogatási rendszerének fontos eleme az óvodák építése és megújítása. A gyermekek lelki fejlődésében kiemelt szerep jut az egyházak nyújtotta értékrendnek ezekben az intézményekben – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Várpalotán, a Nepomuki Szent János Katolikus Általános Iskolában.
Soltész Miklós, az iskola szomszédságában megvalósuló óvoda megépítését bejelentő eseményen hangsúlyozta, hogy 2010 óta 204 „fejlesztés történt a kormány és az egyházak együttműködésével”, ez 21 ezer, benne 8 ezer új férőhelyet érintett az egyházi óvodákban. Kiemelte: a katolikus egyház 123 óvodát épített vagy újított fel 106 településen.
Amikor nagycsaládosok döntenek arról, hogy hová írassák a gyermekeiket, fontos szempont, hogy az óvoda az iskola mellett legyen, ahogy ez Várpalotán lesz – közölte a kereszténydemokrata politikus.
Udvardi György, veszprémi érsek arról beszélt, jó látni, hogy a fejlesztés az egész régió jövőképét erősíti. Hozzátette: az óvoda tervei elkészültek, a kormány és az érsekség rendelkezik a szükséges pénzzel.
Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere (Fidesz-KDNP) azt hangsúlyozta, hogy az óvodában fontos értékrendet tehetnek majd magukévá a gyermekek.
Hegedűs Barbara országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) kiemelte: aki óvodát épít, az a jövőbe fektet.
A katolikus egyház jelenléte az oktatásban és a nevelésben abban segít, hogy a gyerekek olyan értékeket kapjanak, melyek erős gyökereket jelentenek
– mondta.
Az általános iskola részeként működő óvodában négy csoportszoba kap helyet, amelyekben egyenként 25 gyermek számára lesz férőhely.
Vezetőkép forrása: Facebook/Soltész Miklós






