Nagy János: Nem lehet odáig eljutni, hogy magyar emberek fegyverrel fenyegessenek magyar embereket

Valójában semmit sem tudunk arról, hogy Magyar Péternek és a Tisza Pártnak milyen elképzelései vannak a nemzet-, a sport-, vagy az egyházpolitikáról, az adórendszerről, az agrártámogatásokról, mit kezdenének a TAO-rendszerrel – mondta a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár az Igazság órája című online műsorban csütörtökön.
Nagy János közölte, 2010-ben vagy azelőtt például a szocialisták programját lehetett tudni. Most ha elolvas az ember egy hosszú Tisza-szakértői interjút – például Kulcsár Krisztián sporttal kapcsolatos felvetéseit – azokból semmi sem derül ki, csak az, hogy a Fidesz lop. „Ellenben Magyar Péter-filmek vannak” – jegyezte meg.
Az államtitkár kifejtette,
kétféle gondolkodás látszik ma Magyarországon: a polgári, nemzeti, keresztény-konzervatív; és a gyűlöletszekta, amely „frusztrált, sértett és mindig mást hibáztat”. De egy országunk és egy nemzetünk van, nem lehet odáig eljutni, hogy magyar emberek fegyverrel fenyegessenek magyar embereket
– húzta alá, hozzátéve, hogy ezzel véleménye szerint a választás után kezdeni kell majd valamit.
Nagy János beszélt arról, hogy a Békemenet és az országjárás képei – amelyeket szavai szerint nem a mesterséges intelligencia gyárt, azok valóságosak – mutatják, hogy „mi vagyunk többen, jó harcot vívunk, győzni fogunk”.
Elmondta, ő már egyáltalán nem hisz a közvélemény-kutatásokban, a személyes találkozásokban, a beszélgetőpartnerek fogadókészségében hisz.
Megjegyezte, a „boldog szocialista időkben” a cenzúrának volt arca, most csak algoritmus van; az egész digitális világ riasztó. Nem posztról posztra, hanem ajtóról ajtóra kell választást nyerni – mondta.
Közölte, a veszélyek korában élünk, az emberek érzik, hogy a szomszédban háború dúl, hogy az ukrán kormány nyíltan ellenséges a magyarral. Ilyenkor nem kísérletezgetés kell, ilyenkor 16 év kormányzás tapasztalatának jelentősége exponenciálisan megnő – fogalmazott.
Magyar Péter azon kijelentéseire, miszerint a Fidesz több ezer zsák krumplit és hagymát akar megrendelni, vagy hogy ázsiai bértapsolókat szervez, Nagy János úgy reagált:

„a hülyeségvonaton nincs fék”. A Kutyapárt erős riválist kapott a Tisza személyében, 2026-ban két viccpárt indul
– jelentette ki.
Hozzátette, véleménye szerint ezek a kijelentések „nem hibák, hanem a stratégia része”. Három nagy csoport, a fegyvergyártók, az energiacégek és a háborút finanszírozó bankok mint „háborús kutyák” csoportnyomása szeretné félreállítani a nemzeti kormányt, hogy Magyarország is finanszírozza Ukrajnát, támogassa a fegyverekkel való ellátását és uniós tagságát. A Shelltől, az Erstétől és a „londoni sorosiszta szalonokból” már ott vannak az embereik Magyar Péter mellett – fűzte hozzá.
Nagy János aláhúzta, hisz abban, hogy a hit és a szeret sokkal erősebb a gyűlöletnél.
Olyan ellenféllel állunk szemben, akinek nincsenek vörös vonalak a fejében, további manipulációkat, álhíreket fog terjeszteni. Ilyenkor észnél kell lenni, nem szabad felülni a provokációnak és ki kell tartani az értékeink mellett
– húzta alá.
Vezetőkép forrása: Igazság órája/Youtube/Józan ész
A Nagy Jánossal rögzített teljes interjú itt nézhető vissza:






