Püspöki áldást kapnak az édesapák

Szent József liturgikus ünnepnapjához kapcsolódva áldásban részesíti a családapákat Székesfehérváron a szeminárium templomban Spányi Antal megyés püspök.
A főpásztor a város papságával együtt mutat be szentmisét március 19-én, csütörtökön, 18 órától.
Abba a templomba várják a családfőket, amelynek titulusa Kármelhegyi Boldogasszony, de a hagyomány szerint társvédőszentje Szent József, akinek tiszteletére itt van egyedül külön oltár szentelve a városban. Az egyházmegyében a hagyomány szerint minden templomban megáldják az édesapákat, kérve Szent József közbenjárását és áldását rájuk és családjuk életére – írta az egyházmegye honlapja.
A tavalyi hasonló alkalomkor Spányi Antal püspök arra biztatta az apákat, hogy Isten meghívása és akarata szerint legyenek családjaik gondviselői Szent József példája nyomán.
„Minden más szent tiszteletét megelőzi Szűz Mária tisztelete, de utána Szent József áll, akinek egyetlen szavát sem jegyezte le a Szentírás, mégis tudjuk róla, hogy állhatatosan szolgálta Istent és a Szent Családot. Az életét teljesen odaadta az Úrnak, és semmit sem tartott meg a maga elképzeléseiből, hanem egész életében hűségesen követte Őt”
– fogalmazott egy évvel korábban a megyés püspök.
Vezetőkép: Spányi Antal megyés püspök áldásban részesíti az édesapákat. Forrás: szfvar.katolikus.hu, fotó: Berta Gábor






