Hatalmas tömeg fogadta Orbán Viktort Egerben – Videó


Hirdetés

A vasárnapi Békemenetet követően hétfőn Kaposváron indította el országjárását Orbán Viktor, amelyet kedden Egerben folytat. A szimpatizánsok délután 16 óra 30 perctől gyülekeztek az Eszterházy téren. Az egri békemenet onnan vonult át a Dobó térre. A vonulást a térség politikai és kiemelt közéleti szereplői vezették. – írja a Magyar Nemzet.

 

Mi, egriek már láttuk, hogy milyen, amikor egy közgyűlés inkább politikai harcokkal van elfoglalva. Eger működik, ha nem is tökéletesen, de működik. Van irány, van jövő – fogalmazott Vágner Ákos. Eger polgármestere Orbán Viktor országjárásán szólalt fel. Elmondta, hogy ma Eger és a kormány egy irányba húz. Amikor egyeztettek Orbán Viktorral, Lázár János építési és közlekedési miniszterrel és Pajtók Gábor országgyűlési képviselővel, akkor az egyeztetés eredményeként kétmilliárd forint működési forrás érkezett Egerbe.


Hirdetés

Mi szövetséget építünk. Nem látványos, de komoly eredményeket értünk el – tudatta a városvezető. Kiemelte, hogy elindulhatnak azok az alapvető beruházások, amikről Egerben hosszú évek óta beszélnek. Végre nem csak beszélünk a fejlődésről, dolgozunk rajta – tette hozzá.


Hirdetés

Ha az egriek összefognak, nincs az az akadály, amit le tudnánk győzni

– jelentette ki a polgármester.

A polgármester után felszólalt Horváth László országgyűlési képviselő, a drogkereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos. Kiemelte, Eger a bátorság, az elkötelezettség, a szabadság, a hit és az áldozatvállalás nemzeti emlékhelye volt, és marad is. A politikus úgy forgalmazott, a magyarok számára a legnehezebb időben sem a túlélés, hanem a megmaradás volt a cél.

Ez pedig sikerült, megmaradtunk annak, akiknek születtünk – jelentette ki.

Horváth elmondta: megmaradni ma annyit jelent, mint kimaradni. Ki kell maradnunk egy pusztító, értelmetlen és céltalan háborúból, amihez semmi közünk nincsen – közölte. A kormánybiztos leszögezte, a legijesztőbb, hogy egyes ellenzéki, külföldről támogatott csoportok, mindenáron hatalomra akarnak törni, ennek érdekében pedig feladnák a magyar szuverenitást, és az elmúlt 16 év eredményeit. Megtanultuk a régi receptet, sárkány ellen sárkányfű, por ellen portalanító. Ahogy Lázár János is mondta, aki felszívta a csíkot, az húzza el a csíkot – jelentette ki Horváth László. Ezt követően pedig azt állította, nem szabad a hazánk vezetését bizonytalan kezekbe adni.

Elegen leszünk április 12-én, hogy minden külföldről érkezett manipulációt, beavatkozást elutasítunk. Mindenkit oda fogunk visszaküldeni, ahonnan érkezett

– mondta a politikus.

Összefogunk és kiállunk az elveinkért, a jövőnkért – mondta Szabó Zsolt. A Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, hogy 1848 mintájára ma is ki kell állni a szabadságért és az egyetértésért. Mint jelezte, azt vállalják, hogy megtartják a nemzeti önállóságot. Megjegyezte, hogy nyugaton van egy olyan szándék, hogy pénzt, fegyvert, és katonákat kérnek tőlünk az ukrajnai háborúba. Erre határozottan nemet mondunk és összefogunk, hogy ez ne következzen be. Az ellenfeleink kockázatot hordoznak magukban – tette hozzá.

A Fidesz a biztos választás. Orbán Viktor az egyetlen ember, aki az országot békében el tudja vezetni a következő években – fogalmazott.

A Tisza útja a megtévesztés, hazugság, a nemzeti színekbe öltöztetett, de valójában globalista érdekek kiszolgálása – jelentette ki Pajtók Gábor.

A politikus ezt követően hiteltelennek nevezte Magyar Pétert, és a Tisza Párt több vezető politikusát is. Kijelentette azt is, idegen érdekek szolgálatára, megtévesztésre, dühre, nem lehet országépítést, kormányzást alapozni. Szerinte ezzel szemben a Fidesz–KDNP a következetes országépítést képviseli.

A választás tétje, hogy melyik utat választjuk. A magyar emberek többsége számára ez nem lehet kérdés – szögezte le a képviselő. Felhívta a figyelmet, ők eddig minden ígéretüket betartották. Így betartják azon ígéretüket is, miszerint 2030-ra ötmillió magyar fog dolgozni, az átlagkereset pedig el fogja érni az egymillió forintot.

Megválasztásom esetén mindent meg fogok tenni a Markhot Ferenc kórház megújításáért – emelte ki Pajtók. Emellett pedig ígéretet tett arra, hogy amennyiben az egriek bizalmat szavaznak neki, számtalan infrastruktúrafejlesztést fognak végrehajtani.

 

Azért jöttem, hogy lehessen egy kérésem: támogassák Pajtók Gábor parlamenti képviselővé választását – fogalmazott Orbán Viktor az országjárásának az egri állomásán. A miniszterelnök elmondta, hogy remek képviselőt küldtek a parlamentbe, aki mindig bátran harcolt Eger és környéke érdekeiért. Ismertette, hogy tárgyalt a polgármesterrel a város helyzetéről és a legsürgősebb pénzügyi bajokat sikerült elhárítani.

A kormányfő elmondta, hogy szeret Egerbe menni, ha pedig itt találkoznak, abból általában győzelem szokott kikerekedni.

Eger városa a győzelem szimbóluma és győzni fogunk az április 12-i választáson

– húzta alá.

A kaposváriak azt üzenik, hogy ők nyerni fognak. És ha ők ott nyerni tudnak, akkor önöknek is kell – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök köszönetet mondott az egrieknek a támogatásukért. Hozzátette, Nyugat-Európa szenved a háború szorításában. Egymillió munkahely szűnt meg, egész ipari szektorok számolnak fel.

Nálunk ez azért nem történt meg, mert az önök által megtermelt pénzt nem küldtük Ukrajnába – hívta felé a figyelmet.

Kiemelte, miután a magyar adófizetők pénze nem került Ukrajnába, így a kormány teljesíteni tudta a vállalásait. Így sikerült kiterjeszteni az anyák adómentességét, és bevezetni a 13, illetve 14. havi nyugdíjat.

A miniszterelnök elmondta, aki gyermeket vállal, az a saját életében ne szenvedjen hátrányt. Ez így igazságos, fontos lépéseket tettünk ebbe az irányba, a következő ciklus végére pedig el is fogjuk érni – tette hozzá. Megjegyezte, hogy 2010-ben azt ígérte, hogy egy munkaalapú társadalmat építenek. Kiemelte, hogy Magyarországon munkából kell és lehet megélni.

Jelezte, hogy amikor átvették a kormányzást, akkor 3,6 millió ember dolgozott Magyarországon, ami most 4,7 millió, de szerinte lesz az 5 millió is.

Többre megy a haza egy becsületesen elvégzett fizikai munkával, mint a munkáját rosszul végző észkombájnnal. Ezt jelenti a munkaalapú társadalom és ezt folytatni fogjuk a következő négy évben is – közölte.

A kormányfő a fiataloknak azt mondta, hogy iparkodjanak, hogy megtalálják a saját helyüket. Keressenek társat, alapítsanak családot és szeressék a hazájukat és minden a helyére kerül

– tette hozzá.

Ha nyomás van, akkor tudni kell nemet mondani. Olyan kormányt kell választani, ami már bizonyított, és tud nemet mondani – jelentette ki a miniszterelnök. Elmondta, a történelem során számtalanszor előfordult, hogy a magyarok ki akartak maradni a háborúból, de a vezetők alkalmatlansága miatt nem sikerült nekik.

Nekünk magyar kormányra van szükségünk. Nincs indulat a szívünkben az ukránokkal szemben – jelentette ki Orbán Viktor. Kiemelte, a háború kezdetét követően Magyarország mindent megtett az ukrán menekültek jóléte érdekében, befogadtuk őket, ukrán nyelvű iskolákat nyitottunk.

Nem kérhetik tőlük, hogy ne vásároljunk olcsó olajat, és ezzel tönkre tegyük a magyar gazdaságot, majd pedig a fiainkat elküldjük meghalni a háborúba – emelte ki a miniszterelnök.

Kijelentette,

nincs joga az ukrán elnöknek ahhoz, hogy a Magyarországot olajblokád alá vegyék.

Ukrajna nem számíthat Magyarország egyetlen támogató döntésére sem. Sem itt, sem Brüsszelben. Egészen addig, míg meg nem adják nekünk, ami jár – fogalmazott Orbán Viktor. Mint jelezte, Ukrajna villamosenergia ellátásnak a negyven százaléka Magyarországon keresztül megy.

Azonban óvatos lenne azzal, hogy azt lekapcsolja, ugyanis az ukrán nép nem az ellenségünk, továbbá Ukrajnában magyarok is laknak. Így ezt az eszközt csak a legvégső esetben fogják használni.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy most is igaz az a régi igazság, hogy a háború a pénzről szól.

Kijelentette, hogy valójában a magyarok pénzét akarják megszerezni. Ismertette, hogy olyan adórendszert vezettek be, hogy a nagy nemzetközi vállalatok az extraprofit egy részét be kell fizetnie a magyar költségvetésbe. Mint mondta, az elmúlt 15 évben a nagy nemzetközi cégektől 15 ezer milliárd forintot vett el és adta oda a magyar családoknak, nyugdíjasoknak és dolgozóknak.

A nemzetközi nagytőke arra készül, hogy megnyerje a választást és visszaszerezzék azt a pénzt, amit a magyar embereknek adtunk – fogalmazott. Mint jelezte, nem fogják engedni, hogy leválasszák Magyarországot az olcsó orosz olajról, amit a Mol hoz be, hogy helyette a Shell drága üzemanyagát kelljen választani. Nem adjuk oda a nagy nemzeti cégeinket a nyugati cégeknek. Akkor sem, ha az egész Tisza a feje tetejére áll – tette hozzá.

Végezetül azt kérte az egriektől, hogy támogassák őket, majd elmondta: kész arra, hogy a következő időszakban is megvédje Magyarország érdekeit, de ez csak akkor megy, ha ebben támogatják. Mindent köszönök, amit az elmúlt években kaptam – fogalmazott Orbán Viktor, majd azt ígérte, hogy  az elkövetkező napokban felszántják az országot és a végén győzni fognak.

Videó:

Forrás: Magyar Nemzet. Vezetőkép: Facebook / Orbán Viktor. 

 

'Fel a tetejéhez' gomb