A jelenlegi kormány az egyetlen garancia az elmúlt 16 évben elért eredmények megvédésére – mondta Koncz Zsófia államtitkár

A választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Koncz Zsófia – Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédére utalva – hangsúlyozta: a jelenlegi kormány az egyetlen garancia az elmúlt 16 évben elért eredmények megvédésére. Az államtitkár emlékeztetett:
a magyar családtámogatási rendszer nemzetközi szinten is egyedülálló, a gazdaság pedig családközpontúvá vált. Ez óriási eredmény, amit minden szempontból meg kell védeni, hiszen a legfontosabb, hogy a családok biztonságban, kiszámítható körülmények között élhetnek és tervezhetnek
– tette hozzá.
Rámutatott: vannak olyan kormányzati intézkedések, amelyek havi szinten komoly anyagi támogatást jelentenek a családoknak. Példaként említette az egymillió családnak segítséget nyújtó megduplázott családi adókedvezményt és az édesanyák világszerte példátlan szja-mentességét, amely átlagkereset esetén 1,3 millió forint pluszpénzt jelent évente. Utóbbi jelenleg félmillió édesanyát érint, ám a következő három évben a jogosultak száma megduplázódik – fűzte hozzá.
Az államtitkár szólt arról, hogy a gyed és csed szja-mentessé tétele is hatalmas segítség, hasonlóan a kormány otthonteremtési programjaihoz, a bölcsődei hálózatfejlesztéshez, illetve a Nők 40 programhoz, amelyet 2011 óta már több mint 400 ezren vettek igénybe.
Ezek a döntések kiszámítható környezetet teremtenek a családoknak, ahogyan a gyermeket vállalók is harminc féle támogatásból választhatják ki a számukra legfontosabbat és legmegfelelőbbet
– hangsúlyozta.
Koncz Zsófia rámutatott arra, hogy ez hatalmas előrelépés 2010-hez képest, amikor az akkori, baloldali kabinet 980 milliárd forintot költött a családokra a mostani 4802 milliárd forinttal szemben. Azaz, a polgári kormány megötszörözte ezt az összeget – jegyezte meg az államtitkár, kiemelve, hogy emellett egymillió munkahelyet is létrehoztak.
„Tehát, a választások tétje a családok számára a legnagyobb”, illetve hasonlóan meghatározó az idősebb korosztály és a fiatalok vonatkozásában is
– fogalmazott.
Indoklása szerint előbbiek a 13. és 14. havi nyugdíj, valamint a folyamatos nyugdíjemelések, továbbá a generációk közötti együttműködés jegyében bevezetett nagyszülői gyed sorsa miatt aggódhatnak. Ezek egy kormányváltás esetén azért vannak veszélyben, mert a Tisza Párt vállalta, hogy amennyiben hatalomra kerülnek, támogatják Ukrajna uniós csatlakozását, a háború finanszírozását és a migrációs paktum végrehajtását – magyarázta.
Ez utóbbi ugyancsak komoly terhet és társadalmi kockázatot jelentene a jövőben – tette hozzá, rámutatva, hogy a Tisza Párt az Európai Néppártnak tett vállalásaihoz szükséges pénzt a GDP 5 százalékát jelentő családtámogatásokból venné el. „Ezt nem is titkolják: kritizálják és negatív színben tüntetik fel a kormány családpolitikáját, és az ország ezt már megélte egyszer, amikor 2002 után a baloldal mindent elvett a magyar családoktól” – fogalmazott.
Az államtitkár – a miniszterelnök és családjának megfenyegetését maffiamódszernek nevezve – arra is kitért: mindenkinek el kell ítélnie ezt, ahogyan tucatnyinál több hazai családszervezet megtette az elmúlt napokban. „Szomorú és sajnálatos, hogy a Tisza Párt negatív hangvételt és hihetetlen gyűlöletkeltést hozott a hazai közéletbe és a közösségi médiába, mely ugyancsak káros a társadalom szempontjából és rossz fényt vet a mindennapokra” – mondta.
A téma kapcsán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár rámutatott: a Tisza Párt szándékai a hétvégén is kiderültek, amikor az Európai Parlamentből Magyar Péterék rendezvényére érkezett vendégek nyíltan elmondták, ők azért akarnak kormányváltást Magyarországon, mert így látják biztosítva Ukrajna finanszírozását. Azt azonban érdemes mindenkinek végiggondolnia, hogy ez a magyar emberek zsebéből fog odakerülni – figyelmeztetett Koncz Zsófia.
Vezetőkép forrása: hirado.hu






