Szijjártó Péter bejelentette: a németek nyíltan megfenyegették Magyarországot (VIDEÓ)

Németország példátlan módon nyíltan megfenyegette Magyarországot az ukrajnai kőolajblokáddal kapcsolatos kormányzati álláspont miatt, a kormány azonban nem adja fel a nemzeti érdek képviseletét, és nem engedi, hogy az ukránok háromszorosára növeljék a magyar családok rezsiköltségeit – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülést követő sajtótájékoztatóján példátlannak nevezte azt, ami a találkozón történt, mondván, hogy
„egy nagyon durva, nyílt és szégyentelen fenyegetés” hangzott el német kollégája részéről, aki arra figyelmeztette, hogy súlyos következményei lesznek annak, hogyha a magyar kormány nem adja fel a nemzeti érdekeket és továbbra sem szavazza meg az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hadikölcsön jóváhagyását, illetve az ország EU-csatlakozásához szükséges lépéseket.
„Ezt a német külügyminiszter világosan ma elmondta, nagyon durva berlini fenyegetés történt a magyar nemzeti érdek képviselete miatt” – tudatta.
„Teljesen világos az, hogy a Brüsszel-Berlin-Kijev tengely Magyarországon kormányváltást akar, ugyanis háborúba akarja vinni Európát, és ebben a szuverén nemzeti kormány Magyarországon akadályozza a Brüsszel-Berlin-Kijev tengelyt” – folytatta.
„Ma mindenfajta köntörfalazás nélkül, nyíltan, egyenesen, világosan, nagyon durván fenyegetett meg minket a német külügyminiszter, hogyha nem adjuk fel a magyar nemzeti érdek képviseletét, ha nem adjuk fel az ukránok számára a fontos döntések blokkolását feltételek nélkül, akkor annak nagyon durva következményei lesznek Magyarországra nézve is”
– tette hozzá.
„Mi nem adjuk fel a nemzeti érdek képviseletét, akárhogy is fenyeget a német külügyminiszter. Mi nem tűrjük, hogy Ukrajna egy olajblokáddal veszélybe sodorja Magyarország energiaellátását, és nem tűrjük, hogy az ukránok az olajblokáddal háromszorosára növeljék a magyar családok rezsiköltségeit. Megvédjük a magyar családokat, megvédjük az alacsony rezsiárakat, megvédjük Magyarországot” – szögezte le.
Elítélte, hogy Brüsszelben továbbra is háborús fanatizmus uralkodik, s úgy készülnek, hogy Európa hosszú távú jövője a háború lesz, az a várakozásuk, hogy idén még biztosan nem lesz béke Ukrajnában.
„Mivel a mai tanácsülést az ukrán külügyminiszter bejelentkezésével kezdtük, ezért én magam elsőként világossá tettem a magyar álláspontot. Magyarország ukrán olajblokád alatt áll, most már lassan ötven napja. Ennek az olajblokádnak kizárólag politikai oka van. A politikai ok pedig az, hogy Magyarországon is Zelenszkij akar kormányt alakítani. A politikai ok az, hogy megpróbálnak beavatkozni a magyarországi parlamenti választásba, és olajellátási válsággal benzinellátási válságot akarnak előállítani, ezer forintos benzinárat akarnak létrehozni, így segítve a Tisza Pártot a választás megnyerésében”
– figyelmeztetett.
„Ez nagyon durva, nyílt beavatkozás választásba azért, hogy Magyarországon is Zelenszkij alakíthasson kormányt. Ugyanakkor az ukránok lebuktak. Lebuktak, hiszen mindenki számára, aki képes és hajlandó egy kicsit is józanul gondolkodni, világossá vált, hogy itt semmifajta műszaki vagy technikai oka nincsen annak, hogy ezen a vezetéken nem zajlik olajszállítás. Az ukránok hazudnak, mint a vízfolyás ebben a kérdésben” – vélekedett.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy az ukrán rendszerüzemeltető vállalat először azt jelezte, hogy három napra van szüksége, utána még egy-két napra, aztán folyamatosan késleltették az indítást, míg végül beismerték, hogy politikai engedélyre várnak.
„Majd szombaton az ukrán rendszerüzemeltető vállalat tájékoztatót tartott Kijevben a nagyköveteknek, akiknek elmondták, hogy egy hónapra van szükségük. Ehhez képest ma az ukrán külügyminiszter a tanácsülésen már 42 napot mondott. Két nap különbséggel a rendszerüzemeltető 30 napot mond, a külügyminiszter meg 42 napot mond” – mutatott rá.
„Nem tűrjük az ukránok hazudozását, mi nem tűrjük az ukránok választási beavatkozását, nem tűrjük az ukrán olajblokádot, ezért a mai napon is világossá tettem, hogy nem szavazzuk meg sem a huszadik szankciós csomagot, sem az ukránok 90 milliárd eurós hadikölcsönét, és a jövőben sem szavazunk meg semmilyen olyan döntést, ami az ukránoknak pénzt juttatna, vagy amilyen döntés az ukránoknak szükséges lenne. Mert az nem lehet, hogy miközben az ukránok blokád alatt tartanak minket, mi meg itt Brüsszelben szívességet tegyünk nekik”
– hangsúlyozta.
A miniszter arra is kitért, hogy a brüsszeli vonalat képviselő kollégái világossá tették, hogy szerintük nem jó az olcsó orosz kőolaj, és azt várják el, hogy inkább drágábban vásároljon Magyarország is.
Elmondta, hogy többen is kritizálták az orosz energiahordozók importjára vonatkozó amerikai szankciók felfüggesztését, az ukrajnai kőolajszállítás újraindítását néhányan szívességnek tartják, a magyarországi és a szlovákiai energiabiztonságot garantáló döntéseket pedig ócska kifogásnak minősítették.
„Ugyanakkor ezen fenyegetések és zsarolások ellenére is világossá kell tenni, hogy Magyarországot sem megfenyegetni, sem zsarolni nem lehet. Sem Kijevből, sem Brüsszelből, sem Berlinből” – összegzett.
Vezetőkép forrása: Facebook/Szijjártó Péter






