A közösség, amely formál


Hirdetés

Szeptember óta vagyok a Slachta Margit Kollégium tagja. Ez az időszak alapjaiban formálta a gondolkodásomat. Nem csupán új lakóhelyre találtam, hanem egy olyan közegre is, amely nap mint nap formál, tanít és felelősségvállalásra ösztönöz. Egy támogató közösség részévé válhattam, és lehetőségem nyílt megtapasztalni, milyen a közösségben megélt hit megtartó ereje. De valójában milyen egy itt lakó kollégista élete?

Egy slachtás mindennapjait nemcsak a közösség gazdagítja, hanem a kollégiumban tartott szakmai előadások is. Minden félévnek van egy tematikája, amelyhez kapcsolódva az adott területen jártas szakembereket hívják meg előadást tartani. A heti rendszerességű előadások között egyaránt találunk szórakoztató, tudományos és elgondolkodtató témákat. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak olyan sikeres emberek megismerésére, akik komoly karrierutat tudhatnak maguk mögött. Az itt elhangzottak számunkra is inspirációként szolgálnak.

Emellett több közösségépítő tréninget is szerveznek a kollégistáknak, ahol lehetőség nyílik jobban megismerni egymást. A havonta tartott vitaesteken nemcsak megosztjuk, hanem ütköztetjük is véleményünket. A Slachta arcai előadássorozat lényege, hogy minden kollégista egy saját előadáson keresztül mutatkozhasson be. Az alkalom témáját és menetét mi alakítjuk, aszerint, ami a leginkább foglalkoztat, ezzel is elsajátítva kommunikációs készségeket. A kollégium célja nemcsak a vezetőképzés, hanem az is, hogy az itt lakók több területen jártasságot szerezzenek és tisztában legyenek a jelenkor eseményeivel. Ezt a törekvést segíti a Morus Vezetőképző Akadémia, ami többek között a programok és az előadások szervezéséért is felelős. Nekik köszönhetőek például a külső helyszínen tartott kulturális események, múzeumlátogatások, a közösségépítő programok és a gyakorlati tréningek.

A szakmai fejlődés elősegítése mellett kiemelt szerepet kap, hogy megtanuljunk felelősséget vállalni. A beköltözéskor választanunk kellett egyet a kollégiumban működő munkacsoportok közül, hogy ezzel is segítsük közösségünket. Ezek a csoportok tematikák szerint rendeződnek, aszerint, hogy milyen közösségi munkát tűztek ki célul. A lelki munkacsoport tagjaként a mi feladatunk, hogy a reggeli és esti imákat, a lelkigyakorlatokat és a kollégiumban tartott miséket szervezzük. Gyakran ülünk össze közös imára, és visszük Isten elé nehézségeinket, amire a kollégium saját imaszobája kitűnő helyszínül szolgál. A vallásos programok kitüntetett figyelmet kapnak a kollégium életében, hiszen a vezetőség nem titkolt szándéka, hogy keresztény vezetőket képezzen. Ennek fontos részei az adventi gyertyagyújtások, a lelkinapok és a rendszeres közös imák.

A Slachta Margit Kollégium volt számomra az első közeg, amely otthont adott. Nemcsak a szó hagyományos értelmében, hanem itt ténylegesen közösségemre találtam. Az itt élő emberek törődnek egymással és szívesen segítenek a másiknak, legyen szó egy kis tej kölcsönadásáról vagy egy nehezebb egyetemi projekt közös megoldásáról. Ha három szóval kellene jellemeznem a kollégiumot, a következő szavakat választanám: összetartozás, érték és növekedés.

Pálinkás Regina


Hirdetés

Kapcsolódó:

Új távlatokat nyit a Magyar Vezetőképző Alapítvány a fiatal tehetségek számára

Vezetőkép forrása: Slachta Margit Kollégium

'Fel a tetejéhez' gomb