A kormány visszautasítja a német beavatkozási kísérleteket a választási kampányba


Hirdetés

A kormány visszautasítja a minden korábbinál nyíltabb német támadásokat és beavatkozási kísérleteket a magyar választási kampányba – reagált német kollégája friss nyilatkozatára Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kiskőrösön.

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a városban rendezett lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatóján arra is reagált, hogy Johann Wadephul úgy nyilatkozott az európai uniós szankciók blokkolása kapcsán, hogy „Magyarország elárulja saját szabadságharcát és lábbal tapossa a saját örökségét”.

Kifejtette, hogy a német külügyminiszter az elmúlt napokban feltűnően aktivizálta magát Magyarország támadásában. „Én azt gondolom, hogy azért az kicsit sok, amikor egy német ember a történelmi örökség tekintetében oktatja Magyarországot, a magyarokat” – fogalmazott.

„Ezt mi visszautasítjuk, mint ahogyan visszautasítunk minden beavatkozási kísérletet a magyar választás kampányába. A német kormány részéről is ehhez tartsák magukat, azt javaslom a következő időszakban” – tette hozzá.

Illetve úgy vélekedett, hogy Berlin azért támadja az elmúlt napokban „minden eddiginél durvábban és nyíltabban” a magyar kormányt, mert „egész egyszerűen nem engedjük, hogy az ukránok szórakozzanak velünk”.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy semmifajta technikai vagy fizikai akadálya nincsen annak, hogy a Barátság kőolajvezetéken újrainduljon a szállítás, kizárólag Ukrajna „politikai zsarolásáról” van szó.

„És ugyanazok blokkolják a Barátság vezetéken a kőolaj szállítását, mint akik felrobbantották az Északi Áramlat gázvezetéket, és értjük, hogy a németek eltűrik, ha állami terrorizmus keretében veszélyeztetik az energiaellátásuk biztonságát, mi azonban ezt nem tűrjük el” – jelentette ki.

„Nem tűrjük, hogy szórakozzanak az energiabiztonságunkkal, ezért továbbra is tartjuk magunkat ahhoz a döntésünkhöz, hogy semmilyen Ukrajna számára fontos vagy Ukrajna számára kedvező döntéshez nem adjuk a támogatásunkat Brüsszelben mindaddig, amíg az ukránok blokkolják a Barátság vezetéken a kőolaj szállítását” – folytatta.

A miniszter végül azt hangsúlyozta, hogy a magyar választásokat megelőzően létrejött a Brüsszel-Berlin-Kijev tengely, amely nyíltan kormányváltást akar elérni hazánkban.

„Brüsszelnek engedelmeskedő, Ukrajna-barát kormányt akarnak látni Budapesten, amely beleegyezését adja ahhoz, hogy Magyarországot belevigyék a háborúba, a magyar emberek pénzét elvigyék Ukrajnába, és Ukrajnát behozzák az Európai Unióba” – összegzett.

 

Forrás: MTI. Vezetőkép: Facebook/Szijjártó Péter.

'Fel a tetejéhez' gomb