Leó pápa: Csak a békés szívek építhetnek igazságos és tartós békét


Hirdetés

XIV. Leó pápa előszót írt a „Béke legyen veled” – című könyvhöz, melyet Harper Collins szerkesztett és ami február 24-én jelent meg az USA-ban és az angolszász országokban. A kiadvány a Vatikáni Könyvkiadó tavaly augusztusban megjelent „És legyen béke!” – c. kötetének angol változata, melyben összegyűjtötték a Szentatya addig elhangzott beszédeit – számolt be róla a Vatican News.

A béke korunk egyik nagy témája, ajándék és egyben feladat is: Istentől kapott ajándék, melyet az emberek építettek a századok folyamán – kezdi előszavát a pápa. Olyan világban élünk, melyet túl sok konfliktus sebez meg és kegyetlen ellenségeskedés sújt. A szélsőséges nacionalizmus lábbal tiporja a gyengébbek jogait. Még mielőtt szétzúznák a csatatéren, a béke az emberi szívben vall kudarcot, amikor engedünk az önzésnek és a kapzsiságnak, és amikor hagyjuk, hogy a részérdekek kerekedjenek felül a közjó helyett. Sok szerző elmondta, hogy amikor nem akarjuk mások történetét meghallgatni, akkor elkezdjük megfosztani őket méltóságuktól. A másik elszemélytelenítése az első lépés minden háborúhoz. Másokat megismerni pedig a béke megízlelése. Ahhoz azonban, hogy megismerjük, előbb tudni kell hogyan szeressünk. Szent Ágoston azt mondta, hogy senkit nem ismerhetünk meg, csak a barátságon keresztül.

Tisztelet és béke

A békének kettős dimenziója van: a függőleges, ami az Istentől kapott ajándék, és a vízszintes irányú, ami az emberi felelősség kérdése. A béke Isten ajándéka, amit minden idők emberének adott Jézus születésével Betlehemben. Az angyalok békét hirdettek a földön, mert Isten emberré lett. Olyan mélyen magára vállalta emberségünket, hogy keresztjével szétzúzta a bűn ellenségességét. Isten dicsősége leszállt a földre, hogy végtelen jósága részesévé tegyen minket. Ez az ajándék felelősségre szólít minket, hogy jóakarattal válaszoljunk rá. Meg kell tanítanunk a gyerekeknek, hogy tiszteljék egymást, le kell győznünk személyes büszkeségünket, hogy helyet adjunk másoknak, a családban, a munkahelyen, a sportban. Isten soha nem áldja meg az erőszakot, nem hagyja jóvá a másik kihasználását, és a föld kizsákmányolását sem.

Imádság, önzetlenség, közjó

Tehetetlennek érezhetjük magunkat a sok háború láttán, melyeket a világban vívnak. Sokféleképpen válaszolhatunk a tehetetlenség globalizációjára: a hívők elsősorban az imával. Az imádság az a fegyvertelen erő, ami csak a közjót keresi, kivétel nélkül. Imádkozva lefegyverezzük az egónkat és képesek leszünk az önzetlenségre és az őszinteségre.

A szív a béke forrása

Leó pápa rámutatott, hogy a szívünk a legfontosabb csatatér. Ott kell megtanulnunk a vértelen, de szükséges győzelmet a halál és az uralkodás késztetései felett. Csak a békés szív képes békés világot építeni. A kiengesztelődés kultúráját kell gyakorolni, erőszakmentes műhelyeket létrehozni, olyan helyeket, a másik iránti bizalmatlanságból találkozás születik. A szív a béke forrása: itt kell megtanulnunk, hogy találkozzunk, bízzunk, hallgassuk és értsük meg a másikat ahelyett, hogy bezárkóznánk.

Áldott béke kegyelme

A politika és a nemzetközi közösség felelőssége, hogy elősegítse a közvetítést a konfliktusokban, a párbeszéd és a diplomácia művészetével élve. „Urunk, Istenünk! Adj nekünk békét, add meg a pihenés békéjét, a szombat békéjét, a le nem nyugvó békét!” – Szent Ágoston szavaival kérjük az Atyát, hogy adja meg az igazságos és tartós béke áldott kegyelmét a világnak, minden embernek, különösen azoknak, akiket elfeledtek és a legtöbbet szenvednek – zárja előszavát XIV. Leó pápa.

Vezetőkép forrása: Facebook/Vatican News

Forrás:
Vatican News
'Fel a tetejéhez' gomb