Szlovákia leállítja az Ukrajnának nyújtott sürgősségi áramellátást

Robert Fico szlovák kormányfő bejelentette: megszüntetik Ukrajna vészhelyzeti villamosenergia-ellátását, miután Kijev nem tartotta magát a korábbi megállapodásokhoz – írja a Magyar Nemzet.
Robert Fico közölte, hogy Szlovákia leállítja az Ukrajnának nyújtott sürgősségi áramellátást, hangsúlyozva: „Teljesítettem, amit bejelentettem.”
A szlovák kormányfő a közösségi oldalán közzétett videójában ismertette döntését.
Azt mondta: „A mai, Ukrajnával szembeni első válaszlépés meghozatala előtt telefonon kívántam egyeztetni Ukrajna elnökével, hogy választ kapjak arra: mikor, illetve egyáltalán újraindulnak-e a kőolajszállítások Szlovákiába.” Hozzátette, hogy arról tájékoztatták, miszerint az ukrán elnök csak február 25. után kész a beszélgetésre, ezért „a helyzet súlyosságára és a Szlovákiában kihirdetett olajválságra tekintettel kénytelenek vagyunk az első ellenlépést azonnal megtenni”.
Kijelentette: „A döntést haladéktalanul visszavonjuk, amint az olajtranzit Szlovákiába helyreáll. Ellenkező esetben további lépések következnek.”
A miniszterelnök közölte, hogy a pénzügyminiszterrel folytatott egyeztetésen kérte a sürgősségi villamosenergia-szállítás leállítását. Mint fogalmazott: „A mai naptól érvényes: ha az ukrán fél Szlovákiához fordul az energiahálózat stabilizálásához szükséges segítségért, ilyen támogatást nem kap.” Hangsúlyozta: „Ez az első olyan lépés, amelyre a szlovák kormánynak joga van anélkül, hogy bármilyen nemzetközi szabályt vagy kötelezettséget megsértene.”
Fico élesen bírálta Kijevet. Úgy fogalmazott:
Szlovákia minden területen segíti Ukrajnát… Ennek ellenére az ukrán elnök ellenségesen viselkedik Szlovákiával szemben.
Az olajszállítás leállítását pedig így minősítette: „Az olajszállítás leállítása tisztán politikai döntés, amelynek célja Szlovákia nyomás alá helyezése.” Hozzátette: „Szlovákia szuverén ország, és nem lehet zsarolni.”
A kormányfő végül leszögezte:
A kölcsönösség a nemzetközi kapcsolatok alapelve.
Szerinte a villamosenergia-szállítás leállítása „teljes mértékben indokolt”, és hangsúlyozta: „Szlovákiának joga van az olajszállításokhoz.” Úgy fogalmazott, az ukrán elnöknek kell eldöntenie, mikor állítja helyre a tranzitot, Szlovákia pedig „nemcsak fel van készülve, hanem szuverén országként készen is áll” további lépések megtételére.
Forrás: Magyar Nemzet, Vezetőkép: MTI/EPA/Zuzana Gogová





