A nyári játékok előtt konferencia lesz a Maccabi mozgalomról

A házigazdák közlése szerint a rendezvény a július 29. és augusztus 7. között Budapesten sorra kerülő 15. Maccabi Európa Játékokhoz kapcsolódva három téma köré szerveződik: egyesületi sporttörténet, labdarúgás, illetve a hazai sporttörténet híres zsidó alakjai. Szó lesz a Maccabi mozgalom, a Maccabi VAC, illetve az MTK történetéről, a legismertebb zsidó sportemberekről, továbbá sportdiplomatákról, mecénásokról, a futball pedig kerekasztal-beszélgetés keretében kerül terítékre.

A konferencia kísérőprogramjaként bemutatják a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum „Akikért a harang szólt…” című kiállítását, amely április 15-ig lesz látható a TE épületének aulájában.

A 15. Maccabi Európa Játékokra közel 40 ország mintegy 3000, a zsidó közösséghez kötődő versenyzőjét várják Budapestre. Az ép sportolók 27, a parasportolók két sportágban versengenek majd.

MTI


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb