Ungváry Zsolt: Attila vagy Buda – vagy a kettő egyszerre?

Az alábbi teória egy hajnalban jutott eszembe, amikor az aggodalomtól nem tudtam visszaaludni, mert valamelyik gyerek még nem jött haza. Egyfajta megvilágosodásként ért az ötlet – ismerjük ezt az éjszakai furcsa tudatállapotot, amikor szürreális álmok és a csöndben születő gondolatok érdekes egyveleget alkotnak –, félálomban zseniálisnak tűnt, reggel talán már nem annyira.

Az idea ismertetése előtt nézzük a hátteret, ami természetesen független az én éjszakai merengésemtől: honfoglaló őseink, a magát Attila örökösének tartó Árpád vezetésével érkeztek a Kárpát-medencébe, ahol még rátaláltak a nagy előd nyomaira. Ahogy Anonymus írja: „a révet, ahol az átkelést végrehajtották, Magyar-révnek nevezték el azért, mert a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak mondtak, ott hajózott át a Dunán. Mikor odaát voltak, tábort ütöttek a Duna mellett a felhévizekig. (…) Másnap pedig Árpád vezér meg minden főembere, Magyarország valamennyi vitézével együtt, bevonult Attila király városába. Ott látták a királyi palotákat – egyeseket földig romban, másokat nem –, és fölötte csodálták mindazt a kőépületet. Kimondhatatlanul felvidultak, mivel érdemesek lettek arra, hogy elfoglalják – s méghozzá háború nélkül – Attila király városát, kinek az ivadékából származott Árpád vezér.”

Nyilvánvaló tehát, hogy a Duna jobb partján állt egy város, a misztikus „Ősbudavára”, Attila városa, németül Etzilburg, vagyis Attilavár. Ezt a minden kétséget kizáróan a nagy hun uralkodóhoz köthető települést a későbbiekben azonban Buda néven ismerjük, Attila testvéréről, akit ő a krónikák szerint megölt.

Hirdetés

A magyar hagyományokban, legendákban, történelmi utalásokban, mindenütt Attila a főszereplő, minden Attila köré szerveződik, ő az origo, az ő birodalmának feltámasztása a vágy, fiainkat róla nevezzük el. Akkor vajon az ő városa miért viseli mégis az egyébként teljesen ismeretlen, semmihez sem köthető Budának a nevét? A történelmi szükségszerűség, a logika, az érzelmek mind-mind azt sugallják, hogy ez a város Attila kell legyen – és mégsem az. Vagy mégis?

Gautama Sziddhárthát, vagyis a vallásalapító, megvilágosodott Buddhát mindenki há nélkül, Budának ejtik, kivéve minket, magyarokat. Többek között spanyolul, portugálul, törökül, horvátul vagy albánul ráadásul pontosan úgy is írják, mint fővárosunkat: Buda. Olaszul, lengyelül vagy oroszul Budda. Biztos sokan találkoztak már olyan külföldivel, aki kíváncsian érdeklődik róla, mi köze van Budapestnek Buddhához (vagyis hát, ahogy ők ejtik, Budához), mire általában az a válasz, hogy semmi, véletlen egybeesés. Vagy mégsem?

Buddha származásáról sokféle elmélet van, létezik olyan is, hogy családja hun-szkíta eredetű, megvilágosodásának helyszíne Bodh-Gaja India Bihar (!) államában van, amely terület a fehér hunok (vagyis keleti hunok) uralma alá tartozott. (Attila hunjai, a nyugatiak a fekete hunok.) A hunok azok, akik miatt Kína a többezer kilométeres Nagy Falat építeni kezdte. Vagyis nem teljesen abszurd a gondolat, hogy (a talán fehér hun) Buddha (ejtsd Buda) és a fekete hun Buda között összefüggést sejtsünk. (Ezt sem én találtam ki, a magyar őstörténettel foglalkozók számára ez nem idegen.) Buddha tanai a szkíták között gyorsan terjedtek, és – ahogyan a mesterséges intelligencia fogalmaz – „A szkíta-hun hagyományban meglévő mély önismeret, a »kollektív tudatalattihoz« való fordulás és a rugalmas problémamegoldás összhangban áll a buddhista tanításokkal.”

A buddhisták szerint létezett a vallásalapító, nagybetűs Buddha, ám azóta minden történelmi korszak azon lényeit is nevezhetjük így, akik elérték a megvilágosodott tudatszintet. Eszerint akár végtelen számú buddha (buda) létezett korábban és végtelen számú fog még létezni a jövőben is.

Attila szakralitásáról („Isten ostora”; birtokában volt Isten kardja; találkozása és tárgyalása Leó pápával), különleges, már-már emberfeletti képességeiről, varázslatos személyiségéről megannyi beszámoló létezik.

És most következne a hajnali derengésem: mi van akkor, ha – a buddhizmust ismerő hunok – Attilát megvilágosodottnak, azaz Buddhának (vagyis Budának) tartották? Mi van, ha Attila városát csakugyan Attiláról nevezték el, de nem uralkodói nevéről, hanem buddhaságáról (azaz budaságáról). Attila Buda tehát nem két testvér, hanem egyazon személynek két különböző megnevezése.

Attila testvérét egyébként inkább Bleda alakban emlegetik. Mégis, a későbbi magyar krónikák (Kézai Simon műve vagy Kálti Márk Képes Krónikája) már Budaként írnak róla. „Amíg Attila a nyugati tájakon időzött, öccse az uralkodásban áthágta a kiszabott határokat, ugyanis Sicambriát a maga nevéről neveztette el Budavárának. És ámbár Attila király a hunoknak és a többi népeknek megtiltotta, hogy azt a várost Budavárának nevezzék, hanem Attila fővárosának neveztette, a tilalomtól megrettenő germánok Eccylburgnak nevezték, ami annyi, mint Attila fővárosa, a magyarok azonban nem törődtek a tilalommal, és Óbudának hívják és nevezik mind a mai napig.” De vajon a magyar trónon ülő Attila leszármazottak, a Turul nemzetség tagjai és a népmeséikben és legendáikban Attiláról mesélő alattvalóik miért dacoltak volna a diadalmas és áldott emlékű ős akaratával? Az egész Európában rettegve, démonizálva tisztelt, Hungáriában pedig az országra való jogot biztosító Attila helyett miért ismeretlen, jelentéktelen öccse nevét őrizték meg? Mennyivel jobban hangzott volna „összeült a királyi tanács a fővárosban, Attilán”, mint az, hogy Budán. Talán a törökök sem merték volna elfoglalni, ha Attilának hívják…

Ha nem Jézust (ami egy tulajdonnév), hanem Krisztust (ami azt jelenti Felkent) mondunk, ugyanarról beszélünk, mégis más a súlya. És dacára annak, hogy Buda városnévként ezer esztendeje fennmaradt, mégsem javított a feltételezett Buda ismertségén és helyzetén jottányit sem; továbbra is Attila a (h)ősünk.

Ha így van, vajon krónikáink miért erőltetik ezt a testvér-szálat? Ami egyébként jól illeszkedik más hagyományokhoz; Hunor és Magor vagy a testvérgyilkossággal ugyancsak megspékelt Káin-Ábel kettőséhez. Bár esetünkben inkább Romulus és Remus párhuzama adódik; ott azonban a testvérgyilkos Romulus lett a város névadója, az áldozat, a jelentéktelen Remus pedig feledésre ítéltetett.

Buda esetében érthetetlen, hogy a vesztes, az emlékezetből egyébként kihulló legyen a város névadója. Az öccsét meggyilkoló Káin annyira átkozott lett, hogy azóta se adják senkinek a nevét, nálunk viszont Attila nimbuszának ez az esetleges testvérgyilkosság egyáltalán (!) nem ártott.

Budának mint névadó testvérnek a későbbi megteremtésére talán azért volt szükség, mert a katolikus egyház számára – Kézai Simon pap volt, éppen úgy, mint Kálti Márk – és talán keresztény királyainknak is kellemetlen lett volna a pogány buddhizmus kapcsolata a főváros nevével. Attiláról, az ősatyáról, a nemzeti-törzsi héroszról a keresztény magyar királyság nem vallhatta be, hogy egy másik vallásnak a „szentje”.

A reál tudományokban nincs helye érzéseknek, az egyenletnek mindig kiszámolható megoldása van. A történelem, filozófia, irodalom szerencsére nem ilyen. A játék, az ötletelés belefér. Akárhonnan is kapta fővárosunk a nevét, az európai nyelveket beszélők, ha kimondják, akarva-akaratlanul Buddhára (Budára) asszociálnak. Ez a számunkra beillesztett há betű minket ettől megfoszt. Akár jó ez, akár nem.

Vezetőkép: Freepik.com