Teherán reméli, hogy folytathatja a tárgyalásokat Washingtonnal


Hirdetés

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter szombaton kijelentette, hogy reméli, hamarosan folytathatják a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal.

 

Pénteken Ománban találkoztak az amerikai és az iráni küldöttek, ez volt az első megbeszélés azóta, hogy az amerikaiak tavaly júniusban iráni nukleáris létesítményeket bombáztak.


Hirdetés

Mindkét fél pozitívnak ítélte a találkozót, amelyen Steve Witkoff, az amerikai elnök békemissziókért felelős különleges megbízottja és Donald Trump veje, Jared Kushner is részt vett. Irán azonban továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy nem adja fel korábbi politikáját. Az Egyesült Államok, amely jelentős haditengerészeti erőt telepített a Perzsa-öbölbe, ugyanakkor megerősítette az iráni olajszektorra vonatkozó szankcióit, és további vámokkal fenyegette azokat az országokat, amelyek továbbra is kereskednek Teheránnal.

Egy másik határozott amerikai üzenetként Steve Witkoff szombaton ellátogatott az Abraham Lincoln fedélzetére, az öbölben állomásozó amerikai haditengerészet zászlóshajójára.


Hirdetés

Brad Cooper altengernagy, az amerikai haditengerészet közel-keleti műveleteinek parancsnoka és Kushner a látogatás során üdvözölte a tengerészeket és a fegyveres erőket, akik „Trump elnök béke és erő üzenetét védik”.

Donald Trump többször is fenyegetett katonai beavatkozással Iránban, először a hatalom által januárban a tiltakozó mozgalom ellen végrehajtott véres megtorlás miatt, majd azért, hogy Teheránt rávegye egy sor amerikai követelés elfogadására, különösen a nukleáris programját illetően.

Trump az ománi találkozó után „nagyon jó” tárgyalásokról számolt be, és kijelentette, hogy azok „a jövő hét elején” folytatódnak.


Hirdetés

Az iráni diplomácia vezetője, aki a tárgyalások nagyon jó légköréről számolt be, szombaton jó kezdetről beszélt, és elmondta: Washingtonnal megállapodtak abban, hogy hamarosan újabb tárgyalási fordulót tartanak.

Aragcsi az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak beszámolt egy „kézfogásról” az amerikai delegáció tagjaival, de úgy vélte, hogy „még hosszú út áll előttünk a bizalom kiépítése érdekében”, és emlékeztetett az Iszlám Köztársaság által képviselt politika határaira.

Megerősítette Teherán elidegeníthetetlen jogára a nukleáris dúsításra, egyben hozzátette: kész egy olyan megállapodásra, amely „megnyugtatja” az Egyesült Államokat ebben a kérdésben.

Megismételte azt is, hogy Irán ballisztikai képességeinek kérdése „soha nem lehet tárgyalási alap, mert ez védelmi kérdés”.

 

Forrás: MTI. Vezetőkép: X.

'Fel a tetejéhez' gomb