Az Alapjogokért Központ elemzése szerint a Tisza Párt megkezdte a vereségre való felkészülést


Hirdetés

A Tisza Párt megkezdte a vereségre való felkészülést a választási év első hónapjában – olvasható az Alapjogokért Központ elemzésében, amelynek részleteit csütörtökön közölték az MTI-vel.

Azt írták, hogy 2026 januárjának politikai történései megerősítették a választók benyomását, amely szerint olyan ügyekben, mint a háborútól és Ukrajna nagymértékű finanszírozásától való távolmaradás vagy a rezsicsökkentés megvédése, a jobboldalra számíthatnak; a Tisza Párt viszont legalábbis veszélyt jelent.

Ennek megfelelően a politikai szereplők versenyében a korábbi időszakban megfigyelhető trend érvényesült, a közvélemény-kutatások adatai szerint a patrióta tömb biztos előnye megmaradt – tették hozzá.


Hirdetés

Beszédesnek nevezték, hogy míg a nemzeti petíció révén a választók elmondhatják véleményüket az említett témaköröket illetően, Magyar Péter „pótcselekvésnek” nevezte a kezdeményezést.

Emlékeztettek arra, hogy az év első hónapjában Orbán Viktor miniszterelnök védelmébe vette a Brüsszel által súlyos támadás alá vont rezsicsökkentést, és kifejezte, hogy vezetésével hazánk nem vesz részt Ukrajna 1500 milliárd dolláros finanszírozási igényének kielégítésében. Ezzel szemben Magyar Péterék a háborúpárti Ursula von der Leyen védelmére keltek azzal, hogy nem vettek részt a róla szóló bizalmatlansági indítványról történő szavazáson – fűzték hozzá.


Hirdetés

A baloldali kihívó alárendelt szerepét a felmérések adatain túl maga a pártelnök is igazolta, aki az egyre valószínűbb vereségre készülve – önmerényletről, berepülő drónokról és alkotmányos puccsról delirálva – azt a mítoszt sulykolja legelkötelezettebb szimpatizánsainak, hogy a Fidesz-KDNP csalásra készül, noha korábban maga fejtette ki, hogy ez lehetetlen

– írták.

Úgy folytatták, hogy a 2025-ös évet magunk mögött hagyva választási évre fordult rá Magyarország, amiből már el is telt egy hónap.

Januárban a Fidesz-KDNP pártversenyben mutatott fölénye mellett a választás időpontja is biztossá vált, így az elemzés publikálásához képest kevesebb mint 70 nap van hátra a 2026-os magyarországi parlamenti választásokig. Sulyok Tamás köztársasági elnök január 13-án jelentette be a dátumot, amely így a legkorábbi lehetséges alkalomra, április 12-re esik majd. A visszaszámlálás elindult – emelték ki.


Hirdetés

Közölték: a tavalyi év második fele nem hozott jó eredményeket a Tisza Párt számára, összességében pedig kijelenthető, hogy a 2025-ös évet vesztes pozícióban zárta az ellenzéki formáció. Magyar Péter pártja nem volt képes magához ragadni a napirend uralását, miközben renoméja folyamatos károkat szenvedett az ukrán kémbotránynak, a kiszivárgó megszorítási terveknek, Tarr Zoltán „elszólásainak vagy időleges igazmondásainak” köszönhetően, amelyekből kiderült, hogy titkolják a valódi programjukat, mert annak nyilvánosságra kerülése a bukásukat eredményezné

– sorolták.

A párt januárban sem volt képes átvenni a politikai kommunikációs folyamatok irányítását, tevékenysége sokkal inkább tűnt egy kapkodó és másolásra épülő viselkedésminta sorozatnak, mint politikai kampánynak, ami nem ígér sok jót így a hátralévő 2 hónapban Magyar Péternek – jegyezték meg.

A Fidesz-KDNP ezzel szemben stabil vezető pozícióból indította el a 2026-os évet, és annak első hónapjában is komoly aktivitással őrizte ezt a helyzetét.

Orbán Viktor ugyanis a korábban megszokottól eltérően ezúttal nem a decemberi időszakban, hanem január 5-én tartotta meg a már hagyománynak számító nemzetközi sajtótájékoztatóját, amelyen rekord magasan, 63 médium képviselője jelent meg.

Január 7-én pedig egy nagyrendezvény keretében mutatta be a pártszövetség a budapesti országgyűlési egyéni képviselőjelöltjeit, majd három nappal később a Fidesz kongresszusán ismerhette meg a nyilvánosság mind a 106 országgyűlési egyéni képviselőjelöltet – áll az elemzésben.

Vezetőkép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (k) a párt országjárásának nyíregyházi állomásán a Búza téren 2025. november 29-én. Fotó: MTI/Balázs Attila

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb