Milliókkal támogatta a minneapolisi zavargásokat Soros és más megadonorok
József Attilával szólva: fecseg a felszín, hallgat a mély.

A „felszínen”, számtalan videón láttuk már, hogy az úgynevezett „ICE Out” felvonuláson mintegy 15.000 baloldali politikai aktivista tüntetett a fagyos, hóval borított Minneapolisban, ahol a résztvevők azt skandálták és követelték, hogy Trump elnök szüntesse meg a szövetségi bevándorlási ellenőrzést abban a demokrata vezetésű városban.
Tény, hogy az ICE (Bevándorlási és Vámügy Hivatal) valamint a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) ügynökei lelőttek egy 37 éves nőt valamint egy hasonló korú (fehér) férfit. Az esetek körülményeit még mindig vizsgálják, de érthető, hogy a társadalomban nagy visszhangot váltottak ki ország-szerte.
A minnesotai tüntetések „alulról szerveződő” kezdeményezéseknek tűnhetnek, de valójában megadonorok finanszírozzák őket – állapította meg cikkében a New York Post. Úgy fogalmaz: „…bár spontán felkelésként állították be az aggódó, hétköznapi emberek tüntetését – akárcsak számtalan esetben, amelyek Trump elnök elnöksége alatt rendszeresen átterjedtek más városokra is – azokat baloldali milliárdosok finanszírozták”.
Ez tehát a fecsegő felszín alatt a „mély”. Nézzük, kikről is van szó?
Scott Walter, a Capital Research elnöke szerint az egyik érdekes figura egy Sanghaiban élő Neville Singham szoftverguru, aki pénzzel támogatja az úgynevezett Népi Fórumot és a Szocializmus és Felszabadítás Pártját…Mindkét csoport a közösségi médián keresztül népszerűsítette az „ICE Out” tüntetéseket, de radikális üzenetfórumokon és titkosított SMS-alkalmazásokon is szervezkedtek.
A szervezésben aktív szerepet játszott az „50501” hálózat is, amely saját honlapján felsorolja a támogatóit. Közöttük a Ford Alapítvány által 100 ezer dollárral finanszírozott Voices of Florida-t, egy „fekete és queer vezetésű” abortuszpárti nonprofit szervezetet, valamint a Bernie Sanders-féle „PAC Political Revolution”-t.
Az 50501 jelentése egyébként „Ötven állam, ötven tüntetés, egy napon”, és nagyon érdekes, hogy közvetlenül Trump második beiktatása után, 2025 januárjában alapították.
A minnesotai baloldali aktivista csoportok közül kiemelkedik az Indivisible – amelyet George Soros Nyílt Társadalom alapítványa finanszíroz, valamint a Sunrise Movement, és az Unidos Minnesota.
A The Post által átvizsgált adóbevallások és egyéb dokumentumok szerint a Sunrise Movement az elmúlt években legalább 2 millió dollárt vett fel az úgynevezett Arabella hálózat támogatóitól. Az Indivisible 107 000 dollárt kapott az Arabella hálózattól, 6,5 millió dollárt a 90 éves svájci milliárdostól, Hansjörg Wyss-től, és 7,6 millió dollárt Soros Nyílt Társadalom alapítványától.
A helyi Unidos Minnesota csoportot pedig a Tending the Soil Minnesota nevű civil szervezet finanszírozza, őt pedig (szintén) az Arabella hálózat, az Amalgamated Charitable Foundation és a minnesotai székhelyű McKnight Foundation támogatja.
Ha ez bonyolultnak tűnik, az nem az olvasó hibája, hanem egy jól kigondolt taktika része. A különböző nevű és gyakran nevet is változtató csoportok célja, hogy szándékosan homályossá és nehezen követhetővé tegyék a pénz útját a megadonoroktól, a legalább 3 vagy több „végfelhasználóig”.
Így azután Soros György is nyugodtan tiltakozhat az ellen, hogy neki személy szerint semmi köze ahhoz hogy a saját alapítványa kiket támogat és azok – három, négy vagy több lépcsőben, kikhez küldik tovább a pénzét és azok mit csinálnak vele.
De ezt már csak mi tesszük hozzá.
Vezetőkép: A Bevándorlási és Vámvégrehajtás (ICE) szövetségi hatóság ellen tüntetnek Minneapolisban 2026. január 24-én, miután a szervezet egyik ügynöke halálosan megsebesített egy 37 éves férfit, Alex Prettit, aki a hatóságok szerint felfegyverkezve jelent meg egy bevándorlási razzián a Minnesota állambeli városban. Fotó: MTI/EPA/Craig Lassig







