Az olasz hatóságok szerint egész Európából jöttek antifatagok a torinói erőszakos tüntetésre


Hirdetés

Az olasz hatóságok hétfői közlése szerint több európai részt vett antifaszervezet, köztük a Budapesten is ismertté vált tagjai Hammerek azonvégében torinói tüntetésen, amely erőszakba torkollott és csatatérré változtatta az utcákat. A szombat délutáni tüntetésen mintegy húszezren tiltakoztak az Askatasuna szélsőbaloldali központban még decemberben történt bezárása miatt. A menet élén a Zöldek és a Baloldal Szövetségének (AVS) politikusai haladtak. Köztük volt Jacopo Rosatelli, a torinói önkormányzati képviselői testület egyik tagjai is, akinek a kizárását követelik emiatt az olasz jobboldali kormánypártok.

 

 Az AVS egyik európai parlamenti képviselője Ilaria Salis, aki ellen Magyarországon vádat emeltek azon a címen, hogy 2023 februárjában Budapesten a Hammerbande tagjaival együtt több embert megtámadott és fizikailag bántalmazott. A résztvevők közül többen festékszóróval több ház falára felírták az északolasz városban, hogy a „kalapácsos banda” tagjai ott jártak.

Az engedélyezett útvonalon haladó menetről sötétedés után a hatóságok becslése szerint csaknem másfél ezren leszakadtak, kisebb-nagyobb csoportokat alkottak, és „szervezetten mozogva” keresték az összecsapás lehetőségét a rohamrendőrökkel. Feketébe öltözött, arcukat eltakaró, gázálarcot viselő emberekről van szó, akik házi készítésű műanyag pajzsokkal és fegyverként használt eszközökkel, egyebek között csavarkulcsokkal, kalapácsokkal voltak felszerelkezve.

Az összecsapás mintegy három órán át tartott.


Hirdetés

A rendőröket felszedett térkövekkel, üvegekkel, petárdákkal, aknafedőkkel dobálták. 

Pierpaolo Cordának, a torinói utcákra rendelt padovai rohamrendőrség parancsnokának beszámolója szerint az anarchista és a szélsőbaloldali csoportok célja mindenütt a rendőrsorfal áttörése volt. Ez legalább egyszer sikerült is nekik, és a térfigyelő kamerák felvételei szerint földre nyomtak ott egy rendőrt, majd kalapáccsal ütötték. A rendőrség közlése szerint szervezett támadásról volt szó:Torinóba egész Európából érkeztek antifaszervezetek.

A tüntetésre az Askatasunából kilakoltatott csoportok hívták mind a hazai, mind a külföldi szélsőbaloldaliakat már január 18-a óta. A tüntetés előtti napokban a hatóságok Torinóban hétszázhetven embert igazoltak, köztük több mint ötven külföldit. Francia, német, török, svájci, spanyol, marokkói, lengyel, szlovén, belga, angol, görög, mexikói állampolgárok is voltak közöttük.

 

Január 29-től a Torinóba vezető autósztrádák kapuinál, a vasútállomásokon és a repülőtereken is ellenőrzést tartottak, de ez sem volt elég veszélyes elemek kiszűrésére. Hozzátette, hogy ilyen esetekben igyekeznek egyeztetni a tüntetés szervezőivel, de a szélsőséges csoportokat ők sem tudták elszigetelni.

 

Az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali kormánypárt európai parlamenti képviselőcsoportja közölte: a Torinóban történtek ismét bizonyítják, hogy a szélsőbaloldal szervezett, erőszakos és egyre nemzetközibb hálózatot működtet, tagjait terrorista akciókkal támadják a rendfenntartókat.

Az Fdi szerint felmerül, hogy az Európai Parlament fellépés a határokon átnyúló erőszakos szervezkedéssel szemben, mert „nem lehet továbbra is úgy tenni, mintha nem léteznének”.

Forrás: MTI, Fotó: Illusztráció/X.com


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb