Kitört a pokol Berlinben, egymást ölik a török maffiacsoportok

A német állam „vendégmunkásként” körülbelül 3 millió török állampolgárt fogadott be a hatvanas évek elejétől, eleinte gondosan megválogatva őket, hogy például a betegek ne terheljék az egészségügyet és kitalálták, hogy két évenként az olcsó munkásoknak vissza kell menniük Törökországba.
Ez az, ami gyakorlatilag sohasem működött, pedig akkor és a tömeges migráció első éveiben még készpénzt is felajánlottak a hazatérésért. Azután, a családegyesítési törvény alapján 1980-ig egyre több gyerek és nő érkezett meg a férfiak után, és a 2010-es évekig már 48 százaléknyi török munkanélküli volt az országban. A török férfiak egy része azért nem jelent meg a hivatalos munkaügyi statisztikákban, mert feketén dolgozott és dolgozik ma is a török közösség gazdagabb tagjainak vállalkozásaiban.
Amiről eddig alig írtak a lapok, az a török maffia-klánok közötti, egyre erősödő harc a német piac felosztásáért. Erről rántotta le most a leplet a Tagesspiegel.
A terjedelmes cikk szerint a „Daltonok” és más, isztambuli gyökerekkel rendelkező török utcai bandák már körülbelül három éve vannak Európában. A Daltonok mellett Red Kitsnek, Casperlarnak, Sarallarnak, Gündogmuslarnak, Cirkinlernek (A Csúnya) hívják magukat, és fiatalokat toboroznak a TikTokon, gyors pénz és maffiaakciókban való részvétel ígéretével.
A klánok egyik kiemelkedő „keresztapja” volt Kürt Mehmet, aki – természetesen – üzletemberként élt Berlinben. 2020-ban engedélyt szerzett 120 fogadóüzlet működtetésére Németországban. A vállalati adatbázisok szerint a fogadási és szerencsejáték-cégeiből 2023-ban összesen 2,2 millió eurót profitált. Emellett összesen tíz eszköz-, befektetési és ingatlanvállalatot, valamint egy 2023-ban alapított szoftvercéget is birtokolt.
Amikor tavaly szervezett egy 2000 fős vacsorát, azon a szervezett bűnözés nagy nevei és a legbefolyásosabb török családok képviselői páncélautókkal érkeztek egy berlini hotel elé, ahogy az látható volt a TikTokon is. A vacsorán mellette ült Frank Hanebuth, a Hells Angels befolyásos rocker-sztárja.
De ott volt Issa Remmo klánfőnök is. Az ügyészség már évek óta vizsgálja őt és családtagjait pénzmosás gyanújával. Néhány héttel az esemény előtt a berlini Regionális Bíróság 58 ingatlant foglalt el, amelyeket a tágabb családtagjainak tulajdonítottak. Azt gyanítják, hogy Remmo a bandák bűncselekményeiből származó zsákmányból vásárolták meg az ingatlanokat – egy libanoni „befektetőn” keresztül. Egy másik illusztris vendég volt Cezayir B., a török drogmaffia veteránja. Az 1970-es években Törökországban gyilkossággal vádolták meg, akkor menekült Európába.
Amikor a rákbeteg Mehmet elhunyt, a temetésén éppen Issa Remmo volt az, aki leengedte a koporsót a sírba, segített megtölteni azt földdel, és elrendezte a virágokat – olyan intim gesztusokkal, amelyeket csak a legközelebbi bizalmasok végeznek el egy muszlim temetésen. Mehmetről egyébként sok jót is elmondtak a temetésén az egyszerű törökök. Kiemelték, hogy az egyik berlini focicsapat főszpozora volt, és évente 100 ezer eurót adományozott a szegények iskolás gyermekeinek…Halála után Hüseyin Baybasin, az „Európa Escobarja” részvétnyilvánító levelet írt a közösségi médiában. Ő a széles körben elterjedt kurd-török Baybasin törzs vezetője, és az 1990-es években az európai heroinkereskedelem élén állt. 1998-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Hollandiában.
Visszatérve a bandákra, a Daltonokhoz tartozó Ahmet lelőtt két – szintén török- szupermarket-tulajdonost Berlinben, mert nem fizették ki a félmillió eurós védelmi pénzt. A Daltonok egyik alcsoportja az „Ezginlerek” (elnyomottak), akiket „Ezgins” néven is ismernek. A cikk szerint több halált okozó berlini lövöldözésért és zsarolásért felelősek, és több száz lőfegyvert hoztak a városba. Most, hogy Mehmet elhunyt, a nyomozók attól tartanak, hogy az Ezginek és a többi klán is új hatalommá akar válni a berlini alvilágban.
A német Szövetségi Büntető Rendőrség (BKA) tíz másik európai országgal és Europollal együtt tavaly megalakította a GRIMM operatív különleges csoportot, hogy leküzdje az ilyen hálózatokat. Az Europol ezt a jelenséget „Erőszak-szolgáltatásként” nevezi, az erőszak és támadások kiszervezésének. Főként fiatal elkövetők, gyakran kiskorúak hajtják végre a megbízásokat: a fenyegetéseket, a támadásokat és a gyilkosságokat. Berlin most a török maffia visszavonuló helyévé vált.
„Külföldi fiatal férfiakat is toboroznak erre a célra” – mondta január közepén Barbara Slowik Meisel rendőrfőnök. „Turistavízummal belépnek az országba, elkövetik a bűncselekményeket amelyekre parancsot kaptak, majd gyorsan távoznak”.
Az Europol ma már a török állampolgárokat „kulcstagoknak” minősíti, akik „gyakran a belga, holland és német bűnözőkkel rendelkező bűnszövetek magját alkotják”. Az olasz ügyészek már feltérképezték a török szindikátusok hatókörét, és ahogy Hakkı Taş a német Globális és Területi Tanulmányok Intézetének politológusa is megjegyezte:
„A jelenlegi séma: kábítószergyárak Bulgáriában, fegyverraktárak Svájcban, kokainszállítások Isztambulon keresztül és gyilkosságok Berlinben”.
Forrás, Vezetőkép: Tagesspiegel







