A Tisza Párt sötét arca: gyűlölet, barbárság és politikai terror – miért elfogadhatatlan ez a stílus?
A Tisza Párt „szeretetországa” most levetette az utolsó leplet is, és megmutatta a legundorítóbb, legprimitívebb arcát. Egy sződligeti Tisza-vezető rituálisan elégette Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes, kereszténydemokrata politikus fényképét egy karácsonyi üdvözlőlapon, miközben a körülötte állók tapsoltak, mint valami beteges, pogány ceremónián. A videót büszkén feltöltötték, terjesztették, és a Tisza-jelöltek közül többen – köztük a váci jelölt is – lájkolták. Ez nem kritika, nem véleménynyilvánítás: ez nyílt politikai terror, szimbolikus kivégzés és a gyűlölet legaljasabb formája.
De miért elfogadhatatlan ez a stílus a magyar közéletben? Mert pontosan az ellenkezőjét jelenti annak, amit a demokrácia és a civilizált vita jelent. A fénykép elégetése nem érvelés, hanem megsemmisítési szándék kifejezése: az ellenfél arcát, személyét, létét dobják a tűzbe, mintha az ember maga is elégethető lenne. Ez a gesztus a diktatúrák, a totalitárius rendszerek, a terroristák eszköze – a nácik, a bolsevikok, a szélsőséges fanatikusok klasszikus módszere. Magyarországon, ahol a XX. század borzalmait átéltük, ahol a politikai ellenfelek fizikai megsemmisítése valós trauma, ez a tett nem „vicc”, nem „provokáció”, hanem súlyos erkölcsi és politikai bűn.
Rétvári Bence találóan mondta: „Épeszű ember nem csinál ilyet.” De miért nem? Mert az, ami történt, rombolja a közélet alapvető normáit: az emberi méltóság tiszteletét. Minden ember – akár politikai ellenfél is – ugyanolyan emberi lény, akinek arca, személye szent és sérthetetlen. Ha valaki nagy nyilvánosság előtt videóra veszi, hogy egy másik ember képét rituálisan elégeti, tapsot vált ki vele, és büszkélkedik vele, az nem csupán gyűlöletet szít: az normalizálja az erőszak gondolatát. Ma a kép ég, holnap már az ember. Ez a logika vezetett a legsötétebb korszakokhoz, és pont ezt hirdeti a Tisza Párt egyik aktivistája, miközben a pártvezetés hallgat, vagy hallgatólagosan tűri.
És hol marad a híres „szeretetország”? Magyar Péter évek óta a megbékélésről, a gyűlölet elutasításáról, a „másik oldal” megértéséről beszél. Eközben az ő pártjának közösségében emberek tapsolnak egy politikus képének elégetésénél, és a párt jelöltjei lájkolják. Ha ez a szeretet, akkor ez egy hazug, képmutató szeretet – valójában mérgező gyűlölet, ami könnyen fizikai erőszakba torkollhat. A Tisza Párt ezzel a gesztussal önmagát járatta le: bebizonyította, hogy a „változás” alatt valójában a barbárság visszatérését értik.
A KDNP helyesen fogalmaz: „Ez elfogadhatatlan. Ez a politikai gyűlölet legalja. Nem véleménynyilvánítás, hanem nyílt megfélemlítés. Az elpusztítás logikája mindig a gyűlöletből indul.” Pontosan erről van szó: ez a tett tudatosan rombolja a közélet méltóságát, szítja az indulatokat, és fenyegetést jelent mindazokra, akik nem értenek egyet velük.
2026-ban nem csupán kormányt választunk, hanem azt is eldöntjük, hogy milyen Magyarországot akarunk: egy civilizált, keresztény értékeken álló országot, ahol a vitát érvekkel vívják, vagy egy olyan terepet, ahol a gyűlölet lángjai emésztik az ellenfelet – először szimbolikusan, aztán talán már másként is.
A Tisza Párt ezzel a förtelemmel örökre leleplezte magát. A magyar emberek nem kérnek ilyen aljasságból, nem kérnek a rituális képégetésből, a terrorból és a képmutatásból.
A nemzetek korszakában a gyűlölet helyett a rendet, a barbárság helyett a kultúrát, a megfélemlítés helyett a tisztességes vitát választjuk.
Tisza-aktivisták és vezetőik: szégyelljétek magatokat – és álljatok végre ki ez ellen a gyalázat ellen, ha nem akartok bűnrészessé válni!
Kapcsolódó:
