Ungváry Zsolt: Elszabadulnak az indulatok

A jelenlegi államberendezkedés olyan, hogy mindannyian beleszólhatunk a politikába. Ennek megvannak a maga előnyei, például dönthetünk azokról az irányvonalakról, értékekről és személyekről, amiket és akiket megfelelőnek ítélünk.

Ezt ma evidensnek vesszük, pedig egyáltalán nem az; a történelemben nagyon kevés helyen és nagyon rövid ideig voltak ilyen rendszerek. Most sem biztos, hogy a döntéseink teljesen szuverének, hiszen a manipuláció megannyi módja áll rendelkezésre: az ilyen-olyan tulajdonú média körmönfont csúsztatásai, a tudatlanság kihasználása, zsarolás, korrupció, ellenérdekelt pénzügyi csoportok befolyásoló ereje, a nagyhatalmak érdekei mind-mind deformálják a választásainkat. Nagyon nehéz átlátni, ki is képviseli a mi érdekeinket, néha még azt is, mi az igazi érdekünk.

Ugyanakkor hátránya a társadalom teljes átpolitizáltságának, hogy sokan mélyre ássák magukat a közügyekbe, ami hétköznapi életükre, kapcsolataikra is hatással van, és az ellenfelek között (lásd a pártrendszert, ami önmagában részekre – pars, partis=rész – tagolja a nemzetet) ellenségességet, sőt gyűlöletet generál. Ennek aztán nemcsak a profi politikus válik részesévé, hanem a holdudvar, sőt a teljesen kívülálló polgár is.

Így jöhet létre olyan helyzet, hogy valakit ismert politikai nézetei miatt atrocitás érjen. Ez történt Borbély Alexandrával, akit a Ferenciek terén ért inzultus. Hogy pontosan mi és hogyan történt, azt nehéz rekonstruálni, mert kizárólag a férj, a tiszás Nagy Ervin esetleírása áll rendelkezésünkre, ami – mint szóhasználatából is látszik – nem tekinthető teljesen objektív közlésnek. „A feleségemet egy kedves, 100 kilós békeharcos üvöltve gyalázta és fenyegette a Ferenciek terén!”

Tételezzük fel, hogy a hír igaz. (Ez egyébként fontos kiindulópont, olyan, mint a közlekedésben a bizalmi elv. Higgyük el, amit valaki mond. Annak ellenére is, hogy a rendszerváltás óta számtalanszor előfordult, hogy nemlétező eseményre fűztek fel egész kampányokat, Hanákné nem létező támadóitól a köteles beszéd szándékosan kifacsart interpretálásáig.) A Nagy-Borbély házaspár tagjai beemelték személyüket, kapcsolatukat is a politikába; nyilatkozatokkal, közös fellépésekkel egyértelműsítve, hogy mindketten mely politikai pártot támogatják. Így ők már nem tudnak saját (ismert) arcukkal teljesen kívülállók maradni. Az ismeretlen honpolgár indulata mögött lássuk meg az érzelmi és racionális töltetet. A felfokozott (és e fokozásban Nagyék azért élen jártak) hangulatban ezzel a beszólással azt üzeni: nem akarok háborút, brüsszeli ukázokat, adóemelést, családtámogatások leépítését, nyugdíjcsökkentést, a régi bukott múmiák visszatérését, „a nyerjünk választást, aztán mindent lehet” (Tarr) vagy a „minél rosszabb Magyarországnak, annál jobb nekünk” (Kollár) mentalitású jövőt.

Nagy Ervin a – már eleve szubjektív – tényközlésen túl tanulságokat is levon. „Az orbáni uszítógépezet ide juttatta ezt az országot! Idáig tekerte fel a gyűlölet lángját!”

Szimbolikus erejű, hogy az ellenzéki színésznőnek ugyanott szóltak be, ahol néhány hete egy másik ellenzéki csoportosulás Hadházy Ákos vezetésével kis híján meglincselte a térnek is nevet adó templom közösségéhez tartozó idős papot. Hogy kik tekergették a gyűlölet lángját, az azért minimum véleményes.

Az efféle megjegyzések, gúnyolódások vagy trágárságok persze elítélendőek, de végül is ugyanabból a felhorgadásból erednek, mint a színészetről politikára átnyargaló Nagy Ervin indulata: íme, beleszólhatok én is a politikába, elmondhatom a véleményemet.

Az ismeretlen száz kilós delikvens élt ugyanezzel a jogával, csak az ő szavait nem erősíti fel tévé, rádió; így és ennyire fejezheti ki az érzéseit. Egyfelől az országos ismertségű, népszerű színész, akinek, lám, mezei Facebook bejegyzése és így gondolatai százezrekhez jutnak el, másfelől az egyszeri választópolgár, aki valami csúnyát odakiáltott Borbély Alexandrának. Az elit és a plebs.

Az internetes dörgedelemben aztán Nagy Ervin hirtelen kiesik a szerepéből, mert a következő üzenete már a főnökének, Magyar Péternek szólhat, ugyanis így hangzik:

„Innen is üzenem, hogy a Nő szent! Az anya szent! Aki bánt vagy gyaláz egy védtelen nőt, az a komplett közösség megvetését vívja ki!”

Hát igen, a terhes feleségét falnak lökő, szíve választottját övcsattal inzultáló és kamu öngyilkossági kísérlettel lelkileg abuzáló, a házastársát lehallgató majd ezzel zsaroló férfi valóban mindenre képes.

Végül, miután megfenyegetett mindenkit, aki a feleségével ujjat húzna – „Inenn (helyesen: innen UZs.) is üzenem, hogy aki a feleségemet bántja, annak minden következménnyel szembe kell néznie!” – azzal zárja: „87 nap múlva egy olyan országban ébredünk, ahol ez a sötétség a múlt lesz, mint ahogy az a kormány is, aki magyart hergel magyar ellen!” (Nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy a magyar nyelvet szakmaként is művelő reménybeli honatya rosszul használja a vonatkozó névmást, a kormány ugyanis nem aki, hanem ami.)

Kérdés tehát: milyen országra ébredünk április 13-án? A szeretet és árokbetemetés újdonsült prófétái – és követőik – még az elmúlt évtizedek megosztottságához és feszültségéhez képest is igen vad dolgokat mondanak, üzennek, ígérnek a másik oldalnak. Lehet hangzatos és durva állításokat tenni az elviselhetetlen hazai közállapotokról, de reméljük, ennél rosszabb 87 (187, 287) nap múlva sem lesz. Hogy így maradjon, ahhoz pillanatnyilag még mindig a legnagyobb eséllyel a jelenlegi kormány tűnik biztos választásnak.

Lehet, hogy egy ellenzéki győzelem után sem csukják a fél országot börtönbe, nem hányják teherautó platóra vagy húzzák fel lámpavasra a NER sokmilliónyi haszonélvezőjét (a nyugdíjasokat, családanyákat, gyereket nevelőket, kedvezményes hiteleseket, határon túliakat…); lehet, hogy nem fogunk eurómilliárdokat és fiatal magyarokat Ukrajnába küldeni, nem vezetik be az óvodásoknak a genderfelvilágosítást és nem nyitnak utat tízezernyi ismeretlen (vagy nagyon is ismert) hátterű migránsnak. Lehet.

De azért ne adjunk esélyt a valószínűségnek, hogy talán mégis.

Maradjunk a biztos választásánál.

Vezetőkép: Nagy Ervin a Tisza Párt 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából a budapesti Andrássy úton tartott ünnepségén 2025. március 15-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor