Újabb világszínvonalú üzleti iskola kapcsolódik be a magyar vezetőképzésbe

A Magyar Vezetőképző Alapítvány (MVA) 2025 decemberében – az IESE Business School nemzetközi szakmai hálózatához kapcsolódva – együttműködési megállapodást kötött Kína vezető üzleti képzéseket nyújtó intézményével, a China Europe International Business School-lal (CEIBS). A megállapodás újabb mérföldkövet jelent a magyar vezetőknek, akik ezáltal a világ vezető üzleti iskoláinak tudását és vezetőképzési módszereit sajátíthatják majd el Magyarországon.
Az Magyar Vezetőképző Alapítvány 2021 óta áll stratégiai partnerségben az IESE Business School-lal, és ezen nemzetközi együttműködés keretében válik most elérhetővé a CEIBS szakmai tudása és tapasztalata is a magyar vezetőképzés számára. A megállapodás jól illeszkedik az MVA küldetéséhez: világszínvonalú vezetőképzési módszereket és globális üzleti szemléletet hozni Magyarországra.
Az IESE és a CEIBS 2024 őszén kötötte együttműködési megállapodását, amelynek eredményeként 32 IESE üzleti esettanulmány jelent meg kínai nyelven a ChinaCases.org platformon. Az együttműködés célja, hogy az IESE több mint 8 000 oktatási anyagból álló nemzetközi gyűjteménye fokozatosan elérhetővé váljon kínai és angol nyelven is, erősítve a globális tudásmegosztást.
A CEIBS-szel való együttműködés az IESE hálózatán belül új dimenziót nyit a magyar vezetők számára, összekapcsolva az európai és az ázsiai üzleti gondolkodás legjobb gyakorlatait. A Magyar Vezetőképző Alapítvány ezzel tovább erősíti szerepét a nemzetközi vezetőképzés magyarországi kapujaként.
Vezetőkép forrása: Magyar Vezetőképző Alapítvány






