Kaszab Zoltán: Mindannyian jól járunk Magyarország nemzetközi súlyának növekedésével

Donald Trump amerikai elnök hamarosan hazánkba látogathat, ami tovább növeli hazánk súlyát.

Erősen indult az év első teljes hete, mert miközben mindenki a hólapátolással és a járdákon való csúszkálással volt elfoglalva, kiderült, hogy hamarosan Magyarországra látogathat az amerikai elnök.

Legalábbis ez derül ki abból a levélből, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök tett közzé és amelyben Donald Trump arról ír, hogy elfogadja a kormányfő meghívását és a csapataik egyeztetik, mikor lenne alkalmas időpont a látogatásra. Trump emellett hosszan méltatja is Orbán Viktort, kiemelve, hogy bátor vezetése világszerte példaértékű. Trump sokadjára dicséri a magyar miniszterelnököt, így akár legyinthetnénk is, hogy ezt már megszoktuk. Nem árt ugyanakkor időről időre emlékeztetni magunkat arra, hogy

egyáltalán nem mindennapi, hogy a világ első számú hatalmának vezetője egy Magyarország méretű ország első emberével ápol baráti viszonyt és méltatja őt minden egyes alkalommal, amikor ezt megteheti.

Márpedig itt most erről van szó. Trump ugyanis az elmúlt hónapokban háromszor is látványos gesztust tett Orbán Viktor felé. Először a közel-keleti békemegállapodás egyiptomi aláírásán a világ számos vezetője előtt méltatta, majd a magyar delegáció Fehér Házban tett látogatásán is csak jókat mondott róla. Ráadásul Washingtonban Orbán Viktort a Blair House-ban szállásolták el, ami a legmagasabb megtiszteltetés, a munkaebéden pedig Trump maga és alelnöke közé ültette a kormányfőt, ami szintén egy szokatlan, rendkívül baráti gesztus volt. Ezt követte a december 10-én keltezett és most nyilvánosságra hozott levél és ezek után jöhet az elnök budapesti látogatása.


Hirdetés

Abban pedig biztosak lehetünk, hogy ha Trump Magyarországra látogat, az önmagán túlmutató esemény lesz és tovább növeli a magyar diplomácia súlyát és mozgásterét.

Már csak azért is, mert Trump második elnöki ciklusának eddig eltelt egy évében még nem járt az Európai Unió területén hivatalos látogatáson. Európában is csak egyszer, tavaly ősszel az Egyesült Királyságban. Vagyis, ha a következő hónapokban létrejön a magyarországi találkozó, akkor hazánk lesz az első ország, ahová Trump ellátogat az Unióban. Ez óriási fegyvertényt jelentene Orbán Viktornak a brüsszeli tárgyalóasztalnál is és bárhol a világon.

A két vezető közötti jó, baráti viszony ugyanakkor nem magától értetődő. Mint ahogyan minden más kapcsolaton, ezen is sokat kellett dolgozni és az elmúlt 10 év következetes munkájának, Trump melletti kiállásának a következménye az a bizalmi kapcsolat, amelyet most látunk. Annak, hogy Orbán Viktort nemcsak a diplomáciát érti, hanem az emberi kapcsolatok működését is. És ez az, amit nagyon sok európai vezető és a hazai ellenzék újdonsült üdvöskéje is elfelejt. A politikát ugyanis emberek csinálják. És amíg ez így van, addig súlya lesz az adott szónak, a következetes kiállásnak, ahogyan a saját politikai közösségünk elárulásának is.

És nemcsak országon belül, hanem a nemzetközi kapcsolatokban is annak szavaznak bizalmat, aki tartja magát a megbeszéltekhez és kivetik maguk közül azokat, akik elárulták azt, amiért korábban küzdöttek.

Orbán Viktor tehát megdolgozott azért, hogy ma a világ bármely pontján, Washingtontól Isztambulon és Moszkván át Pekingig szívesen látott vendég az európai szövetségi rendszer tagjaként is. Márpedig – bár Uniós tagságunk fontos és elengedhetetlen – a történelem egyre inkább ezekben a fővárosokban íródik az európai hatalmi központok helyett. Ha pedig ez így van, az az országnak is jó, hiszen a bizalom a befektetések alapja is. Az elmúlt hónapok – amikor sorra jelentették be az újabb és újabb amerikai beruházásokat – pedig azt bizonyították, hogy a bizalom gazdasági téren is megvan. Így lehetséges az, hogy Trump és Orbán Viktor jó viszonyának gyümölcséből végül magyar részesülhet.

Kapcsolódó:

Donald Trump: Orbán Viktor példaként szolgál az egész világ számára

Vezetőkép forrása: Facebook/Orbán Viktor

'Fel a tetejéhez' gomb