Karácsony napján bezárult a Santa Maria Maggiore bazilika Szent kapuja, de a szíve nyitva

A legkarácsonyibb pápai bazilika Szent Kapuját december 25-én, csütörtök este zárta be Rolandas Makrickas bíboros, a bazilika főpapja, majd a szentmise homíliájában kiemelte: „Ha Krisztus a Világosság, akkor az Egyház ablak hozzá”, mely továbbra is nyitva marad, hogy befogadja mindazokat, akik Krisztust és az övéit, köztük az Anyját keresik. – írja a Vatican News.

 

Szűz Mária, az Egyház legtisztább képének példáját kövessül tanúságot téve az Úrról

Este öt órakor kezdődött a vesperás ima, majd a bazilika átriumában folytatódott a Szent Kapu bezárásának szertartása, melyet a litván bíboros így vezetett be: „Imádságra gyűltünk egybe ebben a pápai bazilikában, hogy bezárjuk a Szent Kapu kaput, amelyen a reménység sok zarándoka haladt át, kik Szűz Mária vezetésével arra vágytak, hogy együtt növekedjenek Krisztusban. Istenünk, irgalmasság Atyja, aki Szűztől született Fiadban a világ sötétségében fellobbantottad a meg nem csaló reményt, fogadd el dicséretünket minden ajándékért, amelyet ebben a jubileumi évben a hívők népének ajándékoztál. Krisztusban, a juhok Kapujában megnyitottad előttünk a veled való közösség kegyelmét, most pedig, amikor bezárjuk ezt a Szent Kaput, hisszük, hogy a Feltámadott Úr szíve, mint az új élet kimeríthetetlen forrása, mindig nyitva áll azok előtt, akik benne reménykednek. Szentlelked őrizzen meg minket a szeretetben, hogy Szűz Mária, a szent Egyház legtisztább képének példáját követve tanúságot tegyünk a világban az evangélium öröméről, a Mennyek Országa felé vezető zarándoklatunk Fényéről, Krisztus, a mi Urunk által”. Miközben a kórus énekelte – „Ó, Dávid kulcsa, Izrael házának vesszeje, amely megnyit és senki sem zár be, s amely bezár és senki sem nyit meg” – Makrickas bíboros a templom küszöbére térdelve csendben imádkozott, majd bezárta a Szent kapu bronzszárnyait. Ezt követően a körmenet a főoltárhoz vonult, ahol a Glóriával folytatódott a szentmise. Makrickas bíboros homíliájában az igeliturgia három szent szövegéről elmélkedett, melyek, mint három nagy kapu, továbbra is tárva-nyitva maradnak az üdvösség misztériuma előtt. Arra kaptunk hivatást, ahogyan Izajás próféta hív minket, hogy a „béke hírnökei legyünk”, hogy Szent Pál szavai nyomán „a Fiú meghallgatói” és végül Szent János evangélista kérésére „a sötétségben ragyogó világosság tanúi legyünk” – kezdte beszédét a bíboros.

A Szent kapu bezárul, de az irgalmas Isten szíve örökre nyitva marad

A Szent kapu bezárul, de az irgalmas Isten szíve örökre nyitva marad. Számtalan zarándok haladt át a Szent Kapun a Jubileumi Évben, ám szívünk kapuja megnyílik továbbra is mindahányszor meghalljuk Isten szavát, mikor befogadjuk testvéreinket, amikor megbocsátunk és bocsánatot kérünk. A Remény Jubileuma egy olyan időszak, amikor az Egyház az egész világnak hirdette, hogy Isten nincs messze, hogy a béke lehetséges, hogy az irgalom erősebb a bűnnél, ahogy Ferenc pápa emlékeztetett minket, a keresztény remény nem illúzió, hanem egy konkrét erő, amely új utakat nyit, Leó pápa pedig azt tanította, hogy a remény nem kibúvó, hanem döntés, amely felismeri Isten hiteles és konkrét jelenlétét az életünkben. A Zsidókhoz írt levél ezzel szemben a misztérium lényegéhez vezet: Isten már nem csak prófétákon vagy távoli jeleken keresztül szól, hanem Fiában. Jézusban Isten lett meghatározó szó, egy emberi arc, egy hang, amely vigasztal és szeretettel ítél. Akik áthaladtak a Szent Kapun, nem egy eszmével, hanem egy Személlyel, Jézussal találkoztak. A Jubileum tehát meghívás, hogy figyeljünk a Fiúra, mert az Ige meghallgatása nélkül a remény kialszik.

Ha az Ige világosság, akkor az Egyház ablak

Végül Szent János prológusa mindenek forrásához vezet el minket: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige… Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága.” Ma épp e szavak fényében ünnepeljük a bazilika Szent Kapujának bezárását, mely egyszerű és ünnepélyes gesztus: egy ajtó bezárul, de nem azért, hogy kioltsa a fényt. Bezárul, hogy megtartsa azt a szívünkben, hogy az a fény mindennapi utunkká, hálás emlékké és bátor küldetéssé váljon. Ha az Ige világosság, akkor az Egyház ablak: nem tartja meg magának a fényt, hanem átengedi. A Remény Jubileuma részvétel a testté lett Ige életében, olyan fény, amelyet semmilyen éjszaka nem olthat el. Ha a remény él, az azért van, mert Krisztus él!

Ez a hely Isten Anyjának otthona, ahol az Egyház hirdeti, hogy Isten testet öltött Mária méhében

Itt, a Santa Maria Maggiore pápai bazilikában ez az Ige még mélyebb értelmet nyer. Ez Isten Anyjának otthona, az a hely, ahol az Egyház hirdeti, hogy Isten testet öltött Mária méhében. Itt, Jézus szent jászlának ereklyéje, a betlehemi jászol fadeszkái előtt, a hívő nép reményének és Isten emberiségnek tett ígérete beteljesülését szemléljük, melynek csúcspontja egy jászolba fektetett Gyermek. Ez a bazilika volt a Remény Jubileumának egyik dobogó szíve, és Mária innét tanította mindenkinek, hogy a remény az elfogadásból születik: Isten befogadásából az életbe, mások és végül a jövő félelem nélküli befogadásából. Ebben a bazilikában pontosan ebben a szentévben egy különleges feladatot kaptunk: megőrizni egy olyan emlékezetet, amely próféciává válik. Ferenc pápa szolgálatára emlékezünk, akit itt temettek el, és akit naponta több ezer hívő tisztel meg látogatásával, aki erővel mutatta meg nekünk az evangélium egyszerű és radikális útját, az irgalmasságot, mint elsődleges üzenetet és a reményt, mint a keresztény szív zenéjét. Tanúságtétele arra hív minket, hogy ne aludjunk el a megszokott szokásainkban, hanem építsünk egy olyan Egyházat, amely meghallgat, amely közeledik, amely megmossa a lábakat, amely párbeszédet folytat, és amely soha nem fárad bele az újrakezdésbe.

Olyan Egyház legyünk, amely kezében tartja az evangéliumot és szívében hordozza testvéreit!

Ezen a szent helyen, a Salus Populi Romani kegykép előtt Máriára bízzuk e jubileum gyümölcsét. Semmi se vesszen el és az elvetett mag csírázzon ki a mindennapi életben. Vigyük magunkkal ma este a soha el nem múló fényt, az el nem fogyó irgalmat, a soha meg nem szűnő reményt. És Mária, a Mennyország Kapuja közbenjárására kérjük a bátorságot, hogy olyan Egyház legyünk, amely kezében tartja az evangéliumot és szívében hordozza testvéreit – zárta homíliáját Rolandas Makrickas bíboros, a Santa Maria Maggiore bazilika főpapja.

Forrás: Vatican News. Vezetőkép: Vatican News.