Az öröm visszatérésével és a gázaiak szenvedésére figyelve ünnepelték Betlehemben a karácsonyt

Pierbattista Pizzaballa bíboros, a jeruzsálemi latin pátriárka Betlehemben a gázai háború után az öröm visszatéréséről, s az éjféli misén a reményről, a gázaiak szenvedéséről beszélt, és az ellenségeskedés beszüntetésére szólított fel.
Pierbattista Pizzaballa bíboros az éjféli misén arról beszélt, hogy a karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiak számára, a gázai szenvedés az izraeli háború leállása ellenére is tart, ugyanakkor a remény továbbra is jelen van.
„Ma nagyon gyönyörű hangulatot éreztem Betlehemben” – mondta Pizzaballa bíboros.
„Hosszú idő után újra éreztem az örömöt és az élet igenlését, a karácsony érzését és szellemét, mely nagyon fontos nem csak Betlehem, hanem az egész világ számára. Remélem, hogy a világ meglátja a Szentföld másik arcát is, amely nemcsak konfliktus és háború, hanem élet, öröm és az élet, az öröm iránti elköteleződés”
– kezdte homíliáját.
A pátriárka emlékeztetett arra, hogy miként Jézus életében is megjelentek az akkori politikai döntések, hatalmi egyensúlyok, melyek a történéseket befolyásolták, ma is úgy tűnik, hogy a Szentföldön is konkrét következményei vannak a politikai döntéseknek, a hatalmi egyensúlyoknak, melyek gyakran meghatározzák az emberek sorsát. A karácsony azonban felfedezi számunkra a szeretet, a szolidaritás és az igazság hatalmát.
A bíboros arra szólította fel a jelenlévőket, hogy ne maradjanak semlegesek, és ne meneküljenek el a jelenlegi helyzet összetettsége elől. Arra szólította fel a hívőket, hogy a békét konkrét, kézzelfogható tettekre és a szeretet alázatos jeleire fordítsák le.
Pizzaballa bíboros közvetlenül megszólította a gázai keresztény közösséget, s biztosította őket, hogy nincsenek egyedül, és hogy ők „a kitartás és a béke csodálatos tanúságtételei”. Az ellenségeskedések befejezésére szólított fel. Nem elég a tűzszünetről beszélni, hanem az összes ellenségeskedés befejezésére van szükség – mondta.
A latin pátriárka néhány napja meglátogatta a Gázai övezetet, ahol vasárnap karácsony előtti misét celebrált. Erről azt mondta, hogy bár a háború véget ért, az ára emberi szenvedésekben továbbra is súlyos.
„A szenvedés továbbra is jelen van Gázában a harcok leállása ellenére. A családok romok között élnek, a jövő pedig törékenynek és bizonytalannak tűnik” – emlékeztetett, de hangsúlyozta, hogy a karácsony mégis az újjászületés üzenetét hordozza számukra.
„A sebek mélyek, de itt is felhangzik a karácsony hirdetése” – mondta Pizzaballa bíboros.
„Amikor találkoztam velük, lenyűgözött az erejük és az újrakezdés vágya, az a képességük, hogy ismét tudnak örülni, és az elszántságuk, hogy a semmiből újjáépítsék lerombolt életüket. Úgy gondolom, hogy most valóban a saját, különleges karácsonyukat élik: az újjászületés és az élet karácsonyát. Gyönyörű tanúságtételt jelentenek ma számunkra”
– közölte, és elmondta, hogy Betlehemben is az élet és az öröm visszatérését érzi.
Megtelt az éjféli misére a Születés temploma melletti katolikus Szent Katalin templom, melyet idén elsősorban a szentföldi keresztények, s az egyház képviselői, s kevésbé az egész világról érkezett zarándokok töltötték meg. Szintén megjelentek a vezető palesztin tisztségviselők és a külföldi diplomaták.
Időben megérkezett a templomba a Mahmúd Abbász elnök kérésére helyette a Palesztin Hatóságot képviselő Husszein al-Sejk palesztin alelnök is, akinek belépését Betlehembe eredetileg megtiltották az izraeli hatóságok, de később engedélyezték odautazását.
Az elmúlt két háborús évben alig jártak látogatók a Születés templomában, alig találkoztak másokkal a születés barlangjában. Október közepén életbe lépett a gázai tűzszünet, és azóta fokozatosan ismét megjelentek a zarándokok, és idén Betlehemben ismét jelen volt az ünnepi karácsonyi hangulat.
Szenteste visszatértek az ünnepségek Betlehembe, zsúfolt felvonulásokkal és zenével telt meg a Jeruzsálem szomszédságában fekvő ciszjordániai város.
Vezetőkép: Pierbattista Pizzaballa bíboros, a jeruzsálemi latin pátriárka Betlehemben 2025.12.24-én. Forrás: Facebook/Vatican News







