Több mint 84 millió forint értékben nyújtott segítséget az Egyszülős Központ

A támogatóik segítségének köszönhetően az ünnepekre több mint 84 millió forint értékben nyújtott segítséget a családoknak az Egyszülős Központ – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Azt írták, vannak olyan egyszülős családok, akiknek a mindennapi megélhetés is komoly gondot okoz, nekik élelmiszercsomagokkal, valamint egyenként 50 ezer forint értékű tisztító- és tisztálkodószer csomagokkal segítettek.
Hozzátették, hogy az „Angyalok pedig léteznek” programjukban 100 családnak segítettek, így majdnem másfél millió forint értékben kerültek játékok a gyerekekhez.
Kiemelték,
az Egyszülős Központ külön figyelmet fordít a sérült gyermeket nevelő családokra, nekik hozták létre a CsillagPont Fejlesztő Központot október elején. Idén karácsonykor rájuk külön is gondoltak: a sérült gyerekeket nevelő egyszülős családok összesen 5 millió 300 ezer forint értékű adományban részesültek.
A támogatóiknak köszönhetően 965 gyerek jutott sportruházathoz, és 4 millió forinttal segítették az albérletben élő egyszülős családok lakhatását – áll a közleményben.
Vezetőkép: Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke, Molnár Karolina, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára és Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője a pesti Egyszülős Központban tartott sajtótájékoztatón 2025. december 11-én. Ebben az évben a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága segít az egyszülős családoknak szánt, egyenként 50 ezer forint értékű karácsonyi csomagok célba juttatásában. Fotó: MTI/Kovács Attila






