Venite Adoremus – Már megosztható a keresztény könnyűzenei flashmob a karácsony valódi üzenetéről

Videó+ fotógaléria!


Hirdetés

Mint arról korábban beszámoltunk, december 14-én, a Mátyás templom adventi vásárának környezetében hangulatos flashmobot szervezett az Eucharist zenekar, amelyet most közzé is tettek. A jelenlévők közösen énekelték az alkotókkal a „Venite adoremus” című dalt, amelyet a Venite Adoremus nagyszabású dicsőítő nap ihletett.

December 14-én több százan énekelték együtt a „Venite Adoremus” című dalt a Mátyás-templom melletti adventi forgatagban.

Az Eucharist együttesnek és barátaiknak az elkészült felvétellel az volt a céljuk, hogy az online közösségi térben történő megosztások révén életkortól függetlenül minél többekhez eljuthasson a karácsony valódi üzenete.

Gyerekek, fiatalok és idősebbek, keresztények és Isten jóakaratát befogadó emberek egy szívvel zengték a karácsony valódi ünnepeltjéről szóló éneket. A flashmob felvétele téged is a Messiás Jézus Krisztus jászlához hív.

 


Hirdetés

Mikor ennek a dalnak a szövegét írtam, nagyon könnyű dolgom volt. Gellért testvérem egy olyan zenei szövetet komponált számomra, amely szinte önmagától hívta elő belőlem az ünnep lényegére vonatkozó szavakat és kifejezéseket. Fontosnak találtam megfogalmazni azt a felismerést, hogy a mi Istenünk Emmánuel, vagyis mindig velünk van. Mi vagyunk, akik még távolabb álldogálunk tőle. Ő pedig folyamatosan magához hív, hogy élő kapcsolatban lehessünk vele. Éppen ezért szerepel a dalban egy látszólag idegen szóhasználat, amikor azt énekeljük, hogy „nárdusz olajjal kenjük meg a Kisdedet”

– fejtette ki a dal hátterét Gável András.

Ezt a mély üzenetet erősíti a közösségi flashmob is, amely most már megosztható másokkal így advent utolsó napjaiban.

Az eseményre az ország legtávolabbi településeiről is érkeztek résztvevők. A tanúságtevő éneklést a szerzők, Gável Gellért és Gável András, valamint az Eucharist együttes vezették.

Az Istent dicsőítő tömegben felismerhető a hazai keresztény könnyűzene veteránja, Sillye Jenő, vagy az idei zenés akció ötletgazdája és inspirálója, Soltész Miklós államtitkár is.

Az Eucharist együttesnek és barátaiknak az elkészült felvétellel az volt a céljuk, hogy az online közösségi térben történő megosztások révén életkortól függetlenül minél többekhez eljuthasson a karácsony valódi üzenete.

Hozzuk mi is a szívünket a Megváltó elé idén Karácsonykor és ha tehetjük, osszuk meg a flashmobról készült videót, hogy minél többen átéljék Krisztus közelségét.

A dal egyértelműen üzeni:

Jézus nélkül nincs karácsony. Ő a születésnapos ünnepelt, aki önmagával ajándékoz meg minden nyitott szívű embert.

Az ének refrénje arra hív, hogy mi is a szívünket hozzuk és adjuk át a kis Jézusnak, életünk Megváltó Királyának.

 

 

Az eseményről készült fotókat az alábbi galériában tekinthetik meg:

 

 

Fotó: Vasarnap.hu/Varga Ilona

'Fel a tetejéhez' gomb