Sztojka Attila: Esélyműhelyek létesülnek hátrányos helyzetűek foglalkoztatására és képzésére

A kormány két pályázat keretében 8 milliárd 760 millió forintot biztosít hátrányos helyzetűek foglalkoztatását és képzését vállaló úgynevezett Esélyműhelyek létrehozására decembertől – jelentette be a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára Kadarkúton pénteken.
Sztojka Attila a Somogy vármegyei városban a témában tartott sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a felhívásokra Magyarország négy legkevésbe fejlett régiójában működő mikro- kis- és középvállalkozások, nonprofit, valamint önkormányzati tulajdonú társaságok jelentkezhetnek.
Az első pályázat a humán fejlesztést segíti, a nyertesek bértámogatáshoz, képzési költség finanszírozásához és a sikeresen vizsgázók akár a garantált bérminimum száz százalékát, azaz bruttó 348 ezer forintot is elérő sikerdíjának kifizetéséhez igényelhetnek forrást, a második pályázat az infrastrukturális beruházásokat, azon belül műhelyek, üzlethelyiségek kialakítását, a meglévők bővítését, felújítását, karbantartását, gépek, anyagok és egyebek mellett szállítási eszközök beszerzését teszi lehetővé – sorolta.
Az államtitkár jelezte, a száz százalékos intenzitású, európai uniós forrásból biztosított támogatás felhasználóival szemben feltétel, hogy legalább három ember „foglalkoztatásba ágyazott képzését”, valamint egy éven túli foglalkoztatását is vállalják, ennek eredményként a program végéig, 2029-ig 150 Esélyműhely és 450 új munkahely jöhet létre Magyarországon.
Sztojka Attila hangoztatta: a két pályázat hozzájárul azon cél eléréséhez, hogy a hátrányos helyzetű térségekben is tovább növekedjen a foglalkoztatás szintje, ezért is támogatják az olyan foglalkoztatási pontok létrehozását, amelyek az alacsony iskolai végzettségűeknek, többségében munkanélkülieknek és romáknak hoznak létre munkahelyeket.
Az államtitkárság az elmúlt időszakban számos olyan intézkedést, programot hirdetett meg, amely újabb lendületet igyekszik adni a hátrányos helyzetű településeknek és embereknek a társadalmi, gazdasági hátrányok csökkentésére, kiegyenlítésére – jegyezte meg.
Közölte, 2010-ben sokan elérhetetlennek tartották a polgári-keresztény-konzervatív kormány tervét a munkaalapú társadalom létrehozásáról, az elmúlt egy évtizedben ez azonban valósággá vált: egymillióval több munkahely létesült, egymillióval többen dolgoznak, a foglalkoztatottság a rendszerváltás óta most a legmagasabb, 81 százalékos szint a hatodik legmagasabb Európában.
Az adhatja az ország stabilitását, hogy mindenki, aki akar, munkából tudjon megélni – fogalmazott.
Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a munka alapú gazdasághoz kapcsolódik Magyarország családtámogatási rendszere, amely a GDP 6 százalékához közelít, és példaértékűvé vált a világ sok országában.
Karsai József (Fidesz-KDNP), Kadarkút polgármestere a két pályázatra utalva örömét fejezte ki, hogy a kormány nem feledkezik el a fejlesztendő térségekről. Kitért rá, hogy a sajtótájékoztató helyszínéül választott vendéglő a szakképző iskolával szoros összefogásban működik, az itt dolgozó és tanuló diákok főként hátrányos helyzetű családok gyermekei.
Ahol munka van, ott minden van, de munka akkor van, ha van megfelelő képzettségű munkavállaló – hangsúlyozta, megjegyezve, az Esélyműhelyek létrehozására irányuló kezdeményezés alkalmas lesz munkavállalók képzésére, a pályázatokon a település is indulni kíván.
Forrás: MTI. Vezetőkép: Index.








