Takács Péter: Rövidülnek a kórházi várólisták a kormány képalkotóeszköz-beszerzési programja révén


Hirdetés

A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán, a veszprémi kórház előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette ki: „Rövidülnek a kórházi várólisták a kormány képalkotóeszköz-beszerzési programjának köszönhetően, melynek keretében 40 milliárd forintot fordítanak a berendezések beszerzésére, valamint felújítására”.

Takács Péter elmondta, hogy a kormány két lépcsőben hajtja végre a fejlesztést. Az első lépcsőben 22,6 milliárd forintból 31 CT-t és 12 MR berendezést vásároltak, illetve négy már meglévő MR upgrade-jét szerezték be.

A második lépcsőben mintegy 18 milliárd forintból kicserélik a régi gépeket, valamint a magántulajdonú szolgáltatók gépeit kivásárolták az állami kórházakból így teremtve tiszta helyzetet.

Jelentős váróslista-csökkentő programot indított a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, melyhez a kormány éves szinten 20 milliárd forint beépülő forrást biztosít. A programtól azt várják, hogy egyharmadával több vizsgálat történjen az intézményekben – tette hozzá.

A megújult veszprémi MR berendezés, valamint a képalkotó eszközöknek helyet adó épületrész felújítása nettó 350 millió forintba került


Hirdetés

– fűzte hozzá.

Mint mondta, az országban elsőként Veszprémben alakítottak át egy meglévő MR berendezést úgy, hogy a régi mágnestekercs köré egy új gépet építettek, mely mesterséges intelligencia támogatásával működik, a korábbiakhoz képest gyorsabban és jobb minőségben.

Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelt feladatnak nevezte a biztonságos betegellátást, amihez a felújított gép jelentős mértékben hozzájárulhat.

Czinkotay Frigyes, a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója felidézte, hogy idén augusztusban, az országban elsőként Veszprémben kezdtek használni egy mobil MR készüléket ezt követően indult el az MR csere-program, amely révén javul a betegellátás színvonala.

Kapcsolódó:

Az orvosszakma részéről az utóbbi időben jelentősen nőtt az igény a képalkotó diagnosztikára – jelentette be Takács Péter

Vezetőkép: akács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház előtt tartott sajtótájékoztatón 2025. november 12-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb