Az egyik szélsőliberális portál hívta fel a figyelmet arra a napokban megnyílt milánói fotókiállításra, amelyen a művészek a valóságos csecsemőkre megszólalásig (de csak a megszólalásig!) hasonlító szilikonbabákat és tulajdonosaikat, valamint olyan embereket mutatnak be, akiket érzelmi és/vagy szexuális kapcsolat fűz egy szintén gumiból készült bábuhoz. A cikk címe kérdőjel nélkül, csupán állításként szól az olvasóhoz: a semminél egy szilikoncsecsemő vagy egy élettelen bábu is jobb.
A műcsecsemők állítólag az elvesztett magzat, az elhunyt gyerek miatt érzett gyász fájdalmán igyekeznek enyhíteni, a műnők pedig… nos, „ők” a tehetetlen férfiak magányán segítenek a jelenlétükkel.
Túl a képek végtelen szomorúságán és lehangoltságán, talán korunk Nyugat-Európájának és más, fejlettnek egyre kevésbé nevezhető részeinek betegségtüneteit mutatják be a „művésznők”, még ha nem is ez lehetett a céljuk.
Olvastam a napokban, hogy a virtuális játékok között a liberális újságíró legnagyobb bánatára alig lehet „még” homoszexuális, vagy éppen LMBTQ személyiségeket létrehozni, vagy azokkal játszani. Micsoda hiány!
hirdetésA cél egyértelmű: egy elenyésző kisebbség kedvéért vegye semmibe a meghatározó többség saját meggyőződését, hitét, kultúráját, tagadja meg értékeit. Így a „bármit szabad” eszméjén keresztül erőltetnék rá akaratukat minden korosztályra.
Szögezzük le: nem lehet bármit! Akkor sem, ha ők ezt egyre hangosabban akarják. Az európai kultúrkör meghatározó problémájára, a férfi-nő egymás iránti elköteleződésére hazánkban sem a szilikonbaba jelenti a megoldást, mert az valójában csak a magányt mélyíti el. Hiteles és személyes példák segíthetnek abban, hogy lehet valós társsal, családban is. És csak így lehet! De ehhez észre kell vennünk azokat, akik itt élnek velünk, körülöttünk. És mindehhez most a kormányzat is jelentős anyagi segítséget nyújt; erről szól a jövőnk. A semminél csak egy jobb van: a valódi.
Tarnai Richárd
