Czomba Sándor: Mi nem elvesszük a családok jövedelmét, hanem azon dolgozunk, hogy egyre több legyen a zsebükben


Hirdetés

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2025 júliusában a bruttó átlagkereset 693 700 forintra emelkedett, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 9 százalékos, azaz 57 ezer forintos növekedést jelent – emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentésből keddi közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Júliusban a reálkeresetek éves alapon mintegy 5 százalékkal emelkedtek, vagyis már több mint 1,5 éve folyamatosan nő a fizetések vásárlóereje.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően 2010-hez képest 1 millióval bővült a foglalkoztatottak száma, miközben az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt.

Czomba Sándor felhívta a figyelmet:

a Tisza Párt lebukott, a brutális többkulcsos jövedelemadó emelés mellett a magyar vállalkozások társasági adóját is megemelnék. A Tisza-adó egy átlagos munkavállaló zsebéből éves szinten 242 ezer forintot venne ki


Hirdetés

– fogalmazott az államtitkár.

A kormány ezzel szemben azon dolgozik, hogy a magyar munkavállalók, kiemelten a gyermekes családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni.

„Ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtjuk végre: 2025 júliusától adómentes lett a CSED, a GYED és az örökbefogadói díj, októbertől érkezik a háromgyermekes anyák, 2026 januárjától a 30 év alatti anyák, valamint a 40 év alatti kétgyermekes anyák teljes személyi jövedelemadó-mentessége, mindezek mellett 2026-ra két lépcsőben megduplázzuk a családi adókedvezményt is”

– emelte ki közleményében az NGM államtitkára.

Kapcsolódó:

Brüsszel elhibázott gazdaságpolitikája ellenére a kormány megvédi a béremeléseket, a munkahelyeket – közölte Czomba Sándor

Vezetőkép: Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára elõadást tart az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján a Néprajzi Múzeumban 2025. május 15-én. Fotó: MTI/Lakatos Péter


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb