Hoppá! Szeptembertől megszűnik Kamala Harris volt amerikai alelnök, és elnökjelölt titkosszolgálati védelme Donald Trump döntésére


Hirdetés

Szeptembertől megszűnik Kamala Harris volt amerikai alelnök és demokrata elnökjelölt titkosszolgálati védelme Donald Trump elnök döntésére – erősítette meg a demokrata politikus szóvivője pénteken.

 

 

Kamala Harris szóvivője szerint a védelem megszüntetését az adminisztráció nem indokolta.

A Fehér Ház illetékesei az üggyel kapcsolatban ugyanakkor azt közölték, hogy az általános szokások szerint az alelnökök hivatalból való távozásukat követően fél évig részesülnek a Titkosszolgálat védelmében, ami július 20-án lejárt.


Hirdetés

Joe Biden volt elnök január 20-i hivatali leköszönését megelőzően nyilatkozatot írt alá, amiben egy évre meghosszabbította alelnöke védelmét a szövetségi költségvetés terhére. Donald Trump jelenlegi elnök érvénytelenítette elődje határozatát, és az új döntés alapján a volt alelnök szeptember elsejétől elveszíti a titkosszolgálati védelmet.

Kamala Harris alelnökként a Demokrata Párt elnökjelöltje volt a 2024-es választásokon, amelyen vereséget szenvedett Donald Trumptól, a republikánus jelölttől.

A Titkosszolgálat az Egyesült Államok szövetségi ügynöksége, amelynek elsődleges feladata az ország választott tisztségviselőinek védelme.

 

 

Forrás: MTI. Vezetőkép: ABC NEWS.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb