Tranzit Fesztivál 2025 – újra összegyűlnek a nemzeti jövő formálói


Hirdetés

A Tranzit Politikai Fesztivált idén is Tihanyban rendezik meg, ezúttal augusztus 28-31. között. Az eseménysorozat a szuverenitás, a gazdaság, a külpolitika és a  stratégiai iparágak kérdéseit járja körül – számolt be róla az Origo.

Mint írják, a fesztivál hagyományosan jobboldali és szuverenista gondolkodók fóruma, amely évek óta élvonalbeli közéleti eseménnyé nőtte ki magát. A Tranzit Fesztivál célja, hogy Tihany – mint szellemi műhely – érdemi párbeszédet, tömör célkitűzést és jövőképet teremtsen a nemzeti érdekek és értékek mentén.

Békés Márton, a Tranzitot szervező Kommentár Alapítvány kuratóriumi tagja, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója a portálnak elmondta: a Tranzit-folyamat 2009-ben indult.

A rendezvénysorozat évente három eseményt foglal magában, a nyári fesztiválnak pedig 2017 óta Tihany ad otthont. A programhoz egyre több résztvevő csatlakozik, állami intézmények, kulturális szervezetek és agytrösztök is bemutatkoznak.

A fesztivál szervezője kifejtette, Magyarországot számos kihívás éri, amelyekre csak a hazai jobboldal tud valódi válaszokat adni.


Hirdetés

Ezért kerülnek terítékre a stratégiai iparágak, az űrkutatás, a mezőgazdaság és élelmiszer-termelés, a nemzeti szuverenitás, a gyermekek védelme és a digitalizációval kapcsolatos feladatok. A fesztivál mindig olyan neves politikusokat, közéleti szereplőket és szakértőket hív meg, akik képesek világos, előremutató megoldásokat felvázolni

– tette hozzá Békés Márton, aki a tavalyi eseménysorozatról elmondta, hogy azon csaknem száz előadó és több ezer érdeklődő vett részt. A program központi témái a civilizációs kihívások, a szuverenitás, a gazdasági önállóság és az európai együttműködés jövője voltak. A Tranzit mindig az érdemi viták fóruma volt, 2024-ben azonban az ellenzéki pártok politikusai (a DK, a Momentum, a Párbeszéd–Zöldek és a Tisza Párt képviselői) visszautasították a meghívást.

A viták elmaradása ellenére rangos előadók sora érkezett Tihanyba. A közönség találkozhatott több kormánytaggal is, köztük Bóka Jánossal, Hankó Balázzsal, Lázár Jánossal, Nagy Istvánnal, Rogán Antallal, Szijjártó Péterrel és Tuzson Bencével. A plenáris előadásokat és szakmai programokat a közönség a helyszínen és a Tranzit Facebook-oldalán élőben is követhette

– fejtette ki a fesztivál szervezője.

Békés Márton az Origónak elmondta, hogy a fesztivál mára Magyarország legnagyobb közéleti találkozójává vált. Tihany így minden nyáron a jobboldali gondolkodás és a szuverenista viták fellegvárává válik.

Kapcsolódó:

Rétvári Bence a Tranziton: A magyar oktatást nem lebecsülni, hanem megbecsülni kell!

Vezetőkép: Békés Márton szerző a Nemzeti maximum című könyvének bemutatóján a Terror Háza Múzeumban 2025. április 22-én. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka


Hirdetés

Forrás:
origo.hu
'Fel a tetejéhez' gomb