Szombaton megrendezik a Balaton-átúszást, Európa legnagyobb nyílt vízi úszóeseményét

13 ezer nevező jelentkezett a megmérettetésre


Hirdetés

A várható kedvező időjárási előrejelzések után szombaton megtartják a Révfülöp és Balatonboglár közötti 43. Lidl Balaton-átúszást.

A hagyományos viadalt korábban kétszer is el kellett halasztani, a HungaroMet siófoki obsze
rvatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a szervező, Budapest Sportiroda a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével most úgy döntött, szombaton elrajtolhat a mezőny. Az előre jelzés szerint reggel gyenge, változó irányú légmozgás várható, a déli óráktól a helyi szélrendszert egy-egy délnyugati befújás zavarhatja meg, amely csak kissé megélénkülő légmozgást okozhat, így jelentősebb hullámzásra nem kell számítani. Napközben kissé megnövekszik a rétegfelhőzet, amely megszűri a napsütést, azonban csapadék nem várható.
A hajnali hőmérséklet 21 fok körül alakul, amely gyorsan melegszik és délutánra a vízparton 33 fok körüli értékek várhatóak.
A víz hőmérséklete 23-24 fok körül lesz. A rendezvény eredetileg telt házas volt a július 26-ra kiírt időpontra – már egy hónappal korábban minden hely elkelt – most viszont az új időpontra ismét megnyílt a nevezés lehetősége a klasszikus, 5,2 km-es távra, a SUP-os átkelésre és a 2,6 km-es féltávra is.
„Ahogy a 13 ezer nevező, aki korábban jelentkezett a 43. Lidl Balaton-átúszásra, úgy mi is szomorúan vettük, hogy az időjárás átmenetileg megakadályozta, hogy úszhassunk. Most végre eloszlottak a viharfellegek, szép az idő, így mindenkit szeretettel várunk, hogy részese legyen Európa legnagyobb nyílt vízi úszóeseményének. Minden készen áll!”
– mondta Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda vezetője. 
Forrás: MTI, fotó: Facebook

Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb