Böjte Csabát áthelyezték

„Áthelyeztek! A Remény Zarándokainak az évében, amelyet Ferenc pápa 2025-re meghirdetett, engem Déváról a csíksomlyói ferences kolostorba helyeztek az elöljárók. Földi zarándokutam újabb állomására imádkozva, a gyermekeinkkel zarándokolva szeretnék megérkezni” – írta közösségi oldalán hétfőn Böjte Csaba ferences szerzetes.
„Augusztus elsején kell jelentkezzek az új szolgálati helyen, ezért a tusnádi gyerekek hívására és kíséretével kerékpáron indulok Csíksomlyóra. Július 31-én, csütörtökön, a tusnádi Szent László Otthonnál találkozunk mindazokkal, akik velünk szeretnének gurulni. Ebéd után a ház vezetőjével, Lakatos Szidóniával indulunk a csíkszentsimoni házunkat érintve – ahol egy kis pihenőt tartunk – a Csíksomlyói Szűzanya szentélyébe. Mária lábánál 18 órától hálaadó szentmisét tartunk” – közölte a szerzetes, és hozzátette, hogy másnap a gyerekekkel, kollégákkal, mindazokkal akik velük tartanak, gyalog kimennek a csíksomlyói nyeregbe, és imádkozva, énekelve körbejárják a Nagysomlyó-hegyét, majd a Salvator-kápolnában szentmisét mutatnak be, „kérve Megváltónk irgalmas szeretetét életünkre”.
„Gyertek, zarándokoljunk együtt a Csíksomlyói Szűzanyához!”
– írta végezetül Csaba testvér.
Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz.
Böjte Csaba: Arra biztatok mindenkit, hogy éljen és ne féljen
Vezetőkép: Böjte Csaba ferences szerzetes beszédet mond a Székelyhíd-Álmosd zarándoklat megnyitóján Székelyhídon, a Szerelem tanösvénynél 2025. május 3-án. Fotó: MTI/Kiss Gábor







