Nyugati titkosszolgálatok finanszírozzák a szerbiai tiltakozásokat az orosz Biztonsági Tanács titkára és Aleksandar Vulin szerint

A Szerbiában zajló kormányellenes tüntetésekről folytatott megbeszéléseket Aleksandar Vulin leköszönő szerb miniszterelnök-helyettes és Szergej Sojgu, az orosz Biztonsági Tanács titkára Moszkvában – jelentették az orosz állami hírügynökségek szombaton.

A tiltakozásokat mindkét vezető „színes forradalomra tett kísérletnek” nevezte, a kifejezéssel a 2003-as georgiai „rózsás forradalomra”, a 2004-es ukrán „narancsos forradalomra”, valamint a 2005-ös kirgiz „tulipános forradalomra” utalva.

„A szerbiai színes forradalom mögött a nyugati titkosszolgálatok állnak, amelyek kormányváltást igyekeznek elérni Szerbiában. Ezt mi nem fogjuk megengedni”

– jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség Vulin szavait idézve.

A szerb miniszterelnök-helyettes pénteken közölte, hogy a belgrádi hatóságokat az orosz kémszolgálatok segítették a tüntetésekre adott válaszlépések megtételében.

Sojgu szombaton kijelentette: Oroszország és Szerbia rendszeresen folytat párbeszédet, és oszt meg információkat egymással, amelyek között a „színes forradalmak” elleni küzdelem is szerepel. Elmondása szerint ez segíthet megelőzni a szerbiai helyzet destabilizációját a változó geopolitikai környezetben.

November óta minden nap tiltakozásokat tartanak Szerbiában az újvidéki vasúti pályaudvaron akkor történt, 16 halálos áldozatot követelő tetőomlás miatt, amely szerintük korrupció miatt következett be.

A hét elején a szerb parlament hivatalosan is jóváhagyta Milos Vucevic miniszterelnök január 28-ai lemondását, amelyet a politikus a tüntetések nyomására, a súlyos balesetért vállalt politikai felelősség jegyében jelentett be, hangsúlyozva mindazonáltal, hogy vétlen az ügyben. Az ország törvényei szerint a képviselőháznak ezt követően harminc napja van arra, hogy új kormányt válasszon, ellenkező esetben előre hozott parlamenti választást kell tartani a nyugat-balkáni államban.

Vezetőkép: Tüntetők a szerbiai parlament tavaszi ülésszaka első ülésének idején a belgrádi parlament előtt 2025. március 4-én. Jelzőfáklyákkal, füsttel, tojásdobálással, fütyüléssel, bekiabálásokkal és verekedéssel igyekezett megszakítani a parlament tavaszi ülésszakának első ülését az ellenzék, ám a házelnök nem rendelt el szünetet, és közölte, hogy a munkát senki nem fogja megakadályozni. Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb