Nem találtak Scholznál jobbat a német szocdemek, marad kancellárjelölt

Megerősítette a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szombati berlini kongresszusán, hogy Olaf Scholzot indítják a párt kancellárjelöltjeként a február végén tartandó szövetségi parlamenti választáson.

Scholz kancellárt a küldöttek elsöprő többsége támogatta a nyílt, kézfeltartásos szavazáson. Scholz újrajelöléséről még tavaly november végén döntött az SPD heves vitát követően. Olaf Scholz a pártkongresszuson azt mondta, Németország „válaszúthoz érkezett”, és ha február 23-án rossz irányba kanyarodik, „akkor egy egészen másik országban fognak felébredni”.

Átkozottul nagy a tét

-fogalmazott a kancellár, hozzátéve, hogy „azért küzdenek, hogy megóvják és megújítsák a ‘Made in Germany’ védjegyet az országban élő normális emberek számára”. A kongresszuson részt vevő 600 delegált hosszú percekig tapsolt Scholz szavai után. A kancellár az utóbbi három évről csak röviden szólt. Elismerte,

talán jobb lett volna, ha előbb véget vet a hármas koalíciónak, és korábban az asztalra csap nemcsak a kulisszák mögött, hanem nyilvánosan is.

Olaf Scholz nyomatékosan figyelmeztetett a jobboldali populisták és a demokrácia elleni támadások veszélyére. Az Ausztriában kormányalakítással megbízott Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt vezetője kapcsán kijelentette: „nem lehet másképp fogalmazni, ő egy szélsőjobboldali figura”, és Ausztria esete azt mutatja, hogy a helyzet „komoly”. Megjegyezte:

Amerikában is vannak olyan erők, amelyek azon munkálkodnak, hogy a demokratikus intézményeinket romba döntsék.

A közvélemény-kutatások szerint az SPD messze lemaradva a CDU/CSU pártszövetségtől, illetve stabilan a második helyezett Alternatíva Németországnak (AfD) mögött csak a harmadik legtöbb szavazatra számíthat. Sőt a ZDF országos közszolgálati televízió megbízásából készített, pénteken közzétett felmérés (ZDF-Politbarometer) eredményei szerint a szociáldemokraták akár a negyedik helyre is visszacsúszhatnak a Zöldek mögé.

Vezetőkép: Olaf Scholz német kancellár beszél a pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) európai parlamenti (EP-) választásra indított kampányának lipcsei rendezvényén 2024. június 1-jén; fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb