A bíró nem állapított meg büntetési tételt Donald Trump leendő amerikai elnökkel szemben New York-i büntetőügyének ítélethozatali tárgyalásán pénteken.
Juan Merchan bíró közölte, hogy döntése mind a 34 vádpontot lefedi, majd Donald Trumphoz fordulva azt mondta, hogy sok sikert kíván neki második elnöki hivatali időszakára. Donald Trump virtuális formában, floridai otthonából vett részt a tárgyalótermi eseményen védőügyvédje, Todd Blanche társaságában, ahonnan a büntetőügyet szégyennek nevezte New York állam számára.Megjegyezte, hogy az amerikai emberek először végignézhették a bírósági eljárást, majd annak ismeretében választották őt meggyőző többséggel elnökké. Közösségi oldalán megjelent közleményében a tárgyalást „alávalónak” minősítette, és egyben közölte, hogy korábbi ígéretéhez híven fellebbez.A politikus a teljes büntetőeljárást az ellene zajló politikai „boszorkányüldözés” részének mondta, amelyet véleménye szerint demokrata politikai ellenfelei kezdeményeztek. A január 20-án hivatalba lépő elnök hétfőn az ítélethozatal elhalasztását kezdeményezte addig, amíg a teljes büntetőügy megszüntetésére vonatkozó jogi eljárás tart. Az ítélet kihirdetésének felfüggesztésére vonatkozó beadványt csütörtökön este hozott határozatában a szövetségi Legfelsőbb Bíróság elutasította, azt hangsúlyozva, hogy az ítélet elleni fellebbezés rendelkezésre áll.A bíró döntése, az úgynevezett „feltétel nélküli elengedés” (unconditional discharge) nem szünteti meg az esküdtszék ítéletét a bűnösségről, aminek közvetlen jogkövetkezménye, hogy Donald Trump a jövőben nem birtokolhat fegyvert és DNS-mintát kell adnia a szövetségi nyilvántartás számára.Donald Trumppal szemben New York város kerületi ügyésze emelt vádat hallgatási pénz 2016-os kifizetésének hamis könyvelése miatt. A tárgyalás tavaly április közepén kezdődött és hat héten keresztül tartott New York város büntetőbíróságán. A leendő elnök ellen a választási kampány idején indított négy büntetőeljárásból egyedül a New York-i ügy jutott el a tárgyalási szakaszba.Forrás: MTI, Fotó: MTI