Vitályos Eszter: Ma érkezik az emelt nyugdíj a bankszámlákra! – videó
A kormány teljesíti az ígéretét, garantálják az inflációkövető nyugdíjemelést
Januártól 3,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Ez 234.000 forintos átlagnyugdíjas esetében havi 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent – mondta közösségi oldalára feltöltött videójában Vitályos Eszter.
A kormányszóvivő emlékeztetett, hogy már februárban is ez az emelt összegű 13. havi nyugdíj érkezik.
A kormány tehát idén is teljesíti az időseknek tett vállalását, garantáljuk az inflációkövető nyugdíjemelést. Mivel idénre 3,2 százalékos inflációra számítunk, a nyugdíjemelés is ekkora. Ha év végén kiderülne, hogy az infláció magasabb a most becsültnél, akkor is garantált az inflációkövető nyugdíj-kiegészítés
– mondta.
Vitályos Eszter említést tett a rezsicsökkentésről is, mely különösen fontos az időseknek is. Közölte, hogy a kormány elkötelezett annak megvédésében, még úgy is, hogy „az ukrán gáztranzit leállítása 20 százalékkal növelte a földgáz árát”.
Az idősek tehát számíthatnak ránk! Megvívunk minden csatát értük is Brüsszellel és Brüsszel régi és új embereivel egyaránt
– fogalmazott.
Forrás: Facebook/Vitályos Eszter