Pressman végleg elmosta a jog és a politika határát

Akár legyinthetnénk is azon, hogy a leköszönő amerikai demokrata adminisztráció egyik utolsó döntésével szankciós listára vette Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát irányító minisztert. Mondhatnánk, hogy ez a kisstílű lépés jelentéktelen, mert a nemsokára hivatalba lépő Trump-kormány úgyis felülvizsgálja ezt az egyértelműen a politikai bosszú kategóriájába tartozó gesztust. A döntésnek ugyanakkor van egy mélyebb rétege is, amivel már érdemes foglalkozni.

Már azon lehetne vitatkozni, hogy mennyire elegáns, hogy egy leköszönő vezetés ilyen súlyú döntéseket hoz, ráadásul egy szövetséges állammal szemben. Azt ugyanakkor az elmúlt hetekben többször is láthattuk, hogy Bidenéktól nem kell önmegtartóztatást várnunk. A demokraták mindent elkövetnek, hogy megnehezítsék Donald Trump dolgát.

Az utolsó pillanatban adnak Ukrajnának több száz milliárd dollárnyi pénzügyi és katonai adományt, vagy épp kegyelmet az elnök fiának. Ebbe a sorba illeszkedik, a kétségbeesett vergődés kategóriájába tartozik a Rogán Antal elleni szankció is.

Az pedig már külön cinikus, hogy annak az országnak a kormánya szankcionálja egy másik állam magasrangú tisztségviselőjét korrupcióra hivatkozva, amelyet a saját szövetségese is korruptnak tart. Egy napokban megjelent podcast beszélgetésben ugyanis Zelenszkij ukrán elnök részéről elhangzott egy méltatlanul keveset idézett mondat. A nemzetközi sajtót Zelenszkij azon kijelentése járta körbe, amely szerint feltételekkel ugyan, de hajlandó lenne tűzszüneti tárgyalásokra az oroszokkal. Csakhogy az ukrán elnök arról is beszélt, hogy a Washingtonból Kijevnek szánt 177 milliárd dollár felét sem kapta meg Ukrajna, ami szerinte az amerikai hadiipari cégek lobbitevékenységének tudható be.

Zelenszkij pikírten azt is hozzátette, hogy amit Ukrajnában (tágabb értelemben véve Európában – a szerk.) korrupciónak neveznek, azt Amerikában lobbizásnak hívják.

Ennek fényében különösen arcpirító, hogy Washington erre hivatkozva szankcionált egy magyar kormánytagot. A demokraták lépését egyébként a józanul gondolkodó amerikai szakértők és külpolitikusok is elítélték.

A döntés egyébként nem példa nélküli, hiszen 2014-ben az Egyesült Államok akkori demokrata vezetése már hozott egy hasonló intézkedést magas rangú magyar kormányzati tisztségviselők ellen. És itt érkezünk el a mostani eset lényegéhez is. 11 évvel ezelőtt ugyanis úgy született meg a döntés, hogy az alapjául szolgáló bizonyítékokat azóta sem látta senki. És ez most is így van:

az Egyesült Államok ugyanis bizonyítékok híján, ebből fakadóan pedig teljesen alaptalanul vádolt meg és szankcionált egy magyar politikust.

Gondoljunk csak bele, hogy milyen jogállamisági eljárás lenne abból, ha például a magyar ügyészség bizonyítékok nélkül emelne vádat egy, a magyar kormány politikájával egyet nem értő ellenzéki politikus ellen! Persze a demokraták azt gondolják, hogy ők ezt is megtehetik. Hogy bemondásra, bizonyítékok nélkül rásütik valakire a korrupciós bélyeget, csak azért, mert másképp gondolkodik, mint ők. Teszik mindezt úgy, hogy az egész eljárást egy szép jogi köntösbe bújtatják. És itt van a probléma gyökere.

A taktikát jól ismerjük már Brüsszelből. Az Uniós bürokraták ugyanis már évekkel ezelőtt a saját ideológiájuk és politikájuk szolgálatába állították az Uniós jogot. Jól mutatják ezt a különféle jogállamisági mechanizmusok, amelyek most már ott tartanak, hogy az agrártámogatások kifizetését is ilyen feltételekhez kötnék. Persze szerintük a jogállamiságba beletartozik az LMBTQ jogok képviselete, vagy épp a migrációval kapcsolatos támogató álláspont is.

A nyugati liberális világ tehát olyan ügyek egyoldalú képviseletét is a jog részeként kezeli, amelyek ideológiailag megosztóak és amelyekben nem egyetlen legitim álláspont létezik.

És ezek alapján szankcionál is egyes országokat vagy vezetőket. Ezt látjuk a brüsszeli döntések hátterében és ide vezethető vissza a mostani amerikai döntés is.

A jog politikai szolgálatba állítása ugyanakkor nagyon veszélyes manőver. Európa sajnos több alkalommal láthatta már ezt a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali diktatúrák idején. Most úgy tűnik, hogy a liberalizmus is elérkezett a maga szélsőségéhez és csak bízhatunk benne, hogy az egyre több országban felébredő társadalmi immunrendszer – lásd. amerikai, holland, vagy éppen az osztrák választások eredményét – elég lesz ahhoz, hogy megálljt parancsoljon ennek az egyre veszélyesebb folyamatnak.

Vezetőkép: David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete sajtótájékoztatót tart a nagykövetségen 2025. január 7-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt