Ungváry Zsolt: Támadnak a kormoránok
Egy kárókatona (más néven kormorán) tömege 2-3 kilogramm, de képes naponta 60-80 dekagrammnyi halat megenni. Ez olyan, mintha én 30-35 kilónyit falnék be. Ekkora féktelen étvággyal gyorsan koldusbotra jutnék. A kárókatona azonban ingyen zabál: ráröppen a tavakra, vízi élőhelyekre, és kontrollálatlanul fogyaszt.
A Balatonnál több ezer bukkant fel az elmúlt hetekben, ami sok-sok tonnában kifejezhető veszteséget okoz. Annak idején azon izgultam, nehogy megbüntessen a halőr, amikor a zsebpecámmal kifogtam egy-két snecit vagy keszeget, ezek a fekete madarak viszont nem törődnek törvényekkel, engedéllyel, halgazdasággal, csak bedugják a csőrüket, és lecsapnak.
Ezek a mostaniak a Baltikumból érkeztek, legegyszerűbb volna levadászni őket, de persze a mindig résen lévő állatvédők miatt ez macerás. Pedig hát a táplálékká vált hal is ember (illetve állat), és bár a nagy hal Marx szerint megeszi a kis halat (a kormorán mindkettőt), de ha az ember eszi vagy lövi őket, akkor az ember egy állat.
Mint Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezetője írja, az északról érkezett szárnyasok a jégmentes tavat keresve jutottak el hozzánk. Így történhet meg, hogy az észt (vagy lett?) kormorán megeszi a magyar halat. Ismerjük az ilyet: először csak az előörs jön, néhány móc pásztor a Kárpátokban legelteti a nyáját, aztán azt vesszük észre, hogy Marosvásárhelyen annyi a román, mint a magyar.
A falánk vendégek kilövését kvóták szabályozzák, ráadásul „gyorsan és kiszámíthatatlanul mozognak. (…) egyik nap a fonyódi mólónál, másnap Balatonboglárnál vagy Vonyarcvashegyen jelennek meg csapatostul.” A legjobb védekezés az lehetne, „ha a Balaton télen befagyna”. Ez tetszene a korcsolyázni és fakutyázni vágyó víkendezőknek is, és távol tartaná az ingyen ebédre vágyókat. Igaz, mi is szenvednénk a nagy hidegtől, jobban be kellene öltözni és keményen fűteni, de megmenekülnének a halaink, és ekkora áldozatot igazán vállalhatunk.
Az emberek alkotta rossz szabályokat könnyedén megváltoztathatjuk, sokszor pusztán akarat kérdése, de vannak, amikhez alkalmazkodnunk kell: a természetnek bonyolult és olykor fura, de mindenképpen tiszteletre méltó törvényei vannak, amik ellen úgy sem tudunk tenni. Ilyen a gravitáció, a folyók iránya, a férfi vagy női nem. Ezek ellen kár berzenkedni, kár regulákat alkotni, mert reménytelen. Persze előfordulhat, hogy be tudunk avatkozni, ilyenkor mérlegelni kell.
Nem irthatunk ki magunk körül mindent és mindenkit, de irracionálisan sem óvhatjuk „a természetet” a magunk kárára. Akik például a vadak élőhelyét féltik, nyugodtan kiköltözhetnek lakásukból, mert jó eséllyel az a terület húsz, ötven, ezer vagy tízezer éve állatok és növények otthona volt, ma meg beton, téglák, térkövek, aszfalt. A New York-i felhőkarcoló negyvenhatodik emeletéről a tusnádi medvéket vagy a fonyódi kárókatonákat féltő jótét lélek nyugodtan leromboltathatná inkább egész Manhattant, hogy visszaadja a területet a bölényeknek és vadlovaknak. De persze amikor ő és felmenői területet foglaltak, ez még rendben volt, a későn jövők meg nézzék tétlenül a kormoránok tobzódását.
Persze sajnáljuk szegény madarakat is, akiknek nincs elég kaja odahaza, a jobb élet reményében elözönlik azokat a vidékeket, ahol van, még ha ennek az is az ára, hogy jelentősen megritkítják az őshonos fajokat. Ráadásul az égi vándorok ellen kerítés sem véd meg, egy kupola kellene, amivel beborítjuk a tájat, ezzel azonban a napsütést és az esőt is kizárjuk, és végső soron sokkal jobban kiszúrunk magunkkal, mint a kéretlen vendégekkel.
Azért a mai, háborús hangulatban azt se zárjuk ki teljesen, hogy az egyébként oroszellenes harci lázban égő Baltikumból felderítőnek küldték ide a madarakat, mivel az ellenzéki sajtóban azt olvasták, hogy mi Putyin szövetségesei vagyunk. Holott mi ebből az egészből szívünk szerint kimaradnánk, a kárókatonák pedig rendezzék le a konfliktusaikat azokkal, akiknek van ehhez affinitásuk.
Mondjuk a treff katonákkal.
Vezetőkép: A 2024. október 21-i képen kormorán száll fel a vízről a lemenő Nap fényében a Maine állambeli Northeast Harbor település óceánpartján; fotó: MTI/AP/Robert F. Bukaty
